Új gyárat tervez a Force India Silverstone-ban

A csapat új tulajdonosa, Lawrence Stroll több lehetőséget fontolgat az új gyár kapcsán: akár megháromszorozhatják a jelenlegi méretét, vagy másik alternatívaként új helyre költöznek.

Esteban Ocon, Racing Point Force India VJM11

Esteban Ocon, Racing Point Force India VJM11

Manuel Goria / Motorsport Images

A jelenleg is használt létesítmény még a Jordan-csapat első éveire vezethető vissza, akkoriban sokkal kisebb létszámmal dolgoztak az alakulatok. A legnagyobb probléma, hogy körülbelül 100 aerodinamikai szakember irodája található a régi szélcsatorna létesítményében, ami mintegy 11 kilométerre van a gyártól, de már nem használják. Olyan tervek is vannak, miszerint növelnék a házon belül előállított alkatrészek számát, de ehhez több helyre van szükség.

A menedzsment már kijelölte a jelenlegi gyárral szomszédos területeket, melyek kapóra jönnének a bővítéshez, de még nem született végső döntés arra vonatkozóan, hogy meg is vásárolják azokat. Adott egy másik opció, azaz mindent nulláról kezdenek valahol máshol.

„A közvetlen közelben nézelődünk. Van pár föld, amit pont a Force India mellett árulnak”- mondta Otmar Szafnauer. „Az új részvényesek egy új gyárat akarnak építeni, mert hiszik – ahogy mi is -, hogy teljesítményt eredményez az, ha mindenkit egy fedél alá hozol. Most 100 aero srác üldögél valahol máshol. A szélcsatornánál van irodájuk, aminek volt értelme, de most, hogy megtelt a másik, nem hozhatjuk át őket.”

Még több F1 hír:

„Nekünk van három hektárunk, és ha a szomszédosat vesszük meg, akkor az hetet jelent, így jutunk el 10 hektárhoz. Időkeret? Talán 2-2.5 év a befejezésig.”

Szafnauer hozzátette, még nem dőlt el, hogy építsenek-e egy új épületet, és elbontsák a régit, vagy esetleg utóbbi is megmaradjon gyártás céljából. Megjegyezte, az jó lenne, ha a gyártás is egy fedél alatt zajlana, mint a McLaren és a Williams esetében. Ha nem találnak ésszerű áron kínált birtokot a szomszédban, akkor szétnéznek máshol is, de az a lényeg, ne menjenek túl messzire a jelenlegitől, hogy ne változzon meg alapjaiban a munkába járás mikéntje az alkalmazottak számára. Szélcsatorna építése sem kizárt, de ez nagyban függ attól, milyen megszorításokat vezet be ezen a téren az FIA és a FOM, ugyanis nincs értelme építeni egyet 50-100 millió fontért, ha értelmetlenné válik.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen: a Renault már bajnok lenne, ha nem rólam panaszkodnának
Következő cikk A Honda visszaállt a régebbi hajtásláncra Szocsiban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország