Új festéssel készül a hétvégére a Mercedes, Hamiltonról továbbra sincs információ

A Mercedes elmondta, „amit lehet, megtesznek” annak érdekében, hogy Lewis Hamilton ott legyen Abu-Dhabiban, miközben továbbra is várják a felépüléséről szóló híreket.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

A hétszeres világbajnok Lewis Hamiltonnak a múlt hétvégi Szahír Nagydíjat ki kellett hagynia, mivel elkapta a koronavírust, ezzel helyet adott a Williamsből George Russellnek, hogy helyettesítse a futamon.

Pozitív tesztje óta Hamilton Bahreinben van karanténban, az előírt tíz nap csütörtök reggel jár le. A brit tegnap Instagramon elmondta, jól érzi magát és miután korábban tüneteket mutatott, már elkezdte az edzéseket.

Az FIA hétvégére szervezett sajtótájékoztatójának a hivatalos menetrendjében holnapra Russell szerepel a Mercedesnél továbbra is, az ő helyettesével, Jack Aitkennel a Williamsnél. A Mercedes azonban jelezte, ez nem jelenti azt, hogy Russell a hétvégén is szerepet kap, mivel, ha Hamilton versenyzésre alkalmas állapotba kerül, elsőbbséget élvez.

Még több F1 hír:

A csapat előzetesében Toto Wolff elmondta: „Vannak még a hétvégi Abu-Dhabi Nagydíjjal kapcsolatban. Lewis állapota javul, de nem fogunk többet tudni a futam közeledtéig. Mindent megteszünk, hogy autóba ülhessen és tudjuk, ő is elszántan várja, hogy visszatérhessen. Azonban az egészsége az első, így meglátjuk, hogy mi lesz a helyzet és az alapján döntünk.”

Hamiltonnak nem kevesebb, mint négy negatív tesztre lesz szüksége ahhoz, hogy a hétvége során az Egyesült Arab Emirátusokba utazhasson. A hétszeres világbajnoknak ezen felül a rendkívül szigorú járványügyi intézkedéseket hozó kormány külön engedélyét is meg kell szereznie.

A hétvégi futam helyszínéül szolgáló Yas szigetén az egész paddockot teljesen elzárták a külvilágtól. A résztvevők különleges repülőjáratokon érkeztek Bahreinből.

A Mercedes elméletileg ráér az időmérőig eldönteni, ki vezeti az autót a hétvége során. Az októberi Eifel Nagydíjon Nico Hülkenberg úgy vett részt a Racing Point színeiben, hogy az időmérő előtt egyetlen szabadedzésen sem lépett pályára.

 

A Mercedes bejelentette, hogy szombaton és vasárnap egy egyedi festést láthatunk majd autóikon, melyen a csapat összes tagjának neve helyet kap majd: „A hétvégén Abu-Dzabiban egy különleges meglepetéssel készülünk a csapat tagjainak” – mondta az új festéssel kapcsolatban Toto Wolff.

„Szombaton és vasárnap egy kicsivel másabb festésünk lesz majd, melyen minden csapattag nevét fel fogjuk tüntetni. Ezzel szeretnénk megköszönni a Brixworth-ben és a Brackley-ban dolgozók odaadó és elkötelezett munkáját.”

„Idén mindenki odatette magát, magasra téve a lécet egy ilyen megterhelő szezon során is. Reméljük, ezzel a gesztussal ki tudjuk fejezni, milyen hálásak vagyunk mindenkinek, aki részt vett ebben a munkában” – fogalmazott Wolff.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Russell jó teljesítménye egyben jó és rossz ómen
Következő cikk Volt Forma–1-es pilótát igazolt a McLaren az Indy 500-ra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország