Új első szárnyakat vitt a Ferrari Szaúd-Arábiába
A Ferrari Forma-1-es csapatának vezetője, Frederic Vasseur megígérte, hogy a csapat frissítéseket visz Szaúd-Arábiába és nem hazudott, első szárnyakból is van új, de a Bahreinben már kipróbált, egy tartóoszlopos hátsó szárnyakat is magukkal vitték.
A Bahreini Nagydíj nem a legjobb módon ért véget a Ferrari számára: a csapat műszaki problémákkal küzdött és emiatt nem tudtak versenyre kelni a Red Bullal, ráadásul Charles Leclerc célba sem ért. Úgy tűnik, a csapatnál nem voltak restek és egy új első szárnnyal érkeztek Dzsiddába.
A hírt az olasz Formu1a.uno jelentette be csütörtökön, akik képet is készítettek az új elemekről, melyet az első futam betlije után dolgoztak ki Maranellóban. Az új első szárnytól nyilván azt várják, hogy helyreteszi az autó egyensúlyát.
A hátsó szárnnyal is megy a kísérletezés, a lap arról is írt, hogy a Bahreinben már kipróbált, egy tartóoszlopos hátsó szárny Szaúd-Arábiába is a csapattal tartott. Az előző versenyen nem hozta a várt hatást, így egy hagyományos alkatrésszel versenyeztek a végén. Ennek ellenére a cikk alján látható képek alapján a koncepcióról nem mondtak le.
Dzsidda eléggé más pálya, mint a bahreini volt, szóval nem könnyű megjósolni, hogyan teljesítenek majd a csapatok, mint a Ferrari az új első és hátsó szárnyaival. Mindenesetre nem lesz egyszerű dolga a csapatnak, főleg Charles Leclerc-nek, akinél egy futam alatt elhasználták az egész szezonra tervezett vezérlőelektronikákat, így tízhelyes rajtbüntetéssel indul a vasárnapi versenyen.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.