Forma-1 Monacói Nagydíj

Úgy tűnik, Ocon fellélegezhet a Gaslyvel való ütközése után

Francia sajtóértesülések szerint az Alpine Forma-1-es versenyzője, Esteban Ocon nem kap eltiltást a csapattól Kanadában, sőt, ez a lehetőség „fel sem merült” náluk.

Esteban Ocon, Alpine F1 Team

Az Alpine csapata mintha kezdene magára találni, legalábbis ezt sejteti, hogy az előző három futamon kétszer is pontot tudtak szerezni, bár Monacóban nem sokon múlt, hogy tragédiával végződjön a versenyük, miután a Portierben Ocon nagyon merészen vetődött be Pierre Gasly mellé, a két autó kereke össze is ért és az egyik Alpine hatalmasat repült, nem is tudta folytatni a versenyt.

A csapatfőnök, Bruno Famin heves nyilatkozatát követően a Canal+-nak, felmerült az is, hogy a versenyzőt – akit közben a Haasszal is összefüggésbe hoztak 2025-re – egy futamra felfüggesztheti a francia gárda.

A francia lap, a L’Equipe azonban arról számolt be, hogy Ocon felfüggesztését a csapat „sosem fontolgatta”, szerintük az információ „egy angliai félrefordítás eredménye”. Mindenesetre a Speedweeknek elemzést író Helmut Marko súlyos problémát lát Ocon viselkedésében:

„Velünk a Red Bull Racingnél kétszer történt ilyen. Egyszer 2018-ban, Daniel Ricciardo és Max Verstappen között Bakuban és egyszer Mark Webber és Sebastian Vettel között, 2010-ben, Bakuban. Mindkét esetben behívtuk a pilótákat és nyíltan tisztává tettük, hogy az ilyen ütközések csapattársak között elfogadhatatlanok.”

De Marko is úgy látja, „nehéz” lenne a dolguk, ha kitennék Ocont egy hétre: „Nehéz az ilyen esetekben konkrét büntetést adni, mert ahhoz egyértelműen meg kell állapítani, hogy mi volt a szándéka.”

„A pilóta azt mondta, rosszul mérte fel a helyzetet, és innentől már nem szándékos, ami történt. Az Alpine-nál azonban az a probléma, hogy ez nem az első alkalom volt és ez még bonyolultabbá teszi a helyzetet.”

Mindeközben Flavio Briatore is újra színre léphet.

 

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Gene Haas megválik egy csapatától - mi a terv a Forma-1-ben?
Következő cikk F1.com: Monacóban tökéletes volt Leclerc, változás a top 3-ban összetettben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország