Úgy tűnik, mégsem lesz annyi néző Silverstone-ban, mint várták

A Forma–1-es Brit Nagydíj nézők előtt kerül majd lebonyolításra az Egyesült Királyság kiterjesztett korlátozásai ellenére is, de a helyszínre kilátogatók számát talán jobban limitálják majd, mint azt korábban tervezték.

Fans at Silverstone

Fans at Silverstone

JEP / Motorsport Images

Az ország kormánya hétfőn jelentette be, hogy kiterjeszti a korlátozások végét négy héttel, egészen július 19-ig, vagyis a silverstone-i hétvége még éppen ezen időszak alá esik. Ez pedig azt is jelenti, hogy nem lehet majd teljes kapacitás a futamon, már ami a nézőket illeti.

A jelenlegi szabályok szerint a kültéri eseményeken maximum 10 ezer ember vehet részt vagy a létesítmény kapacitásának 25 százaléka, amelyik a kisebb. A korábbi rendelkezések mellett Silverstone még arra készült, hogy akár telt ház is lehet, vagyis vasárnap 140 ezer ember lehet a helyszínen.

Ennek azonban most vélhetően teljesen lőttek, de azért így is van remény arra, hogy az eseményen komolyabb tömegek jelenhetnek majd meg. Az F1 vezetői állítólag hosszas beszélgetéseket folytatnak a kormánnyal annak érdekében, hogy a Brit Nagydíjon viszonylag nagy számú közönség lehessen.

Még több F1 hír:

Az esemény egyébként része egy programnak is, melynek keretében azt vizsgálják a nagyobb sportrendezvényeken, hogy mekkora veszély van a vírus továbbadására a nézők között. Ha azonban sikerrel járnak, akkor az jó példát mutathat a többi sportnak is, és akkor talán ők is több nézőt engedhetnek majd be.

Silverstone-ban azért is van több remény az engedményekre, mert nagyobb helyen terül el a pálya, így a közösségi távolságtartást is könnyebb megoldani, mint mondjuk egy stadionban. Az emberek többsége ráadásul a saját autójával utazik a helyszínre, így ez is csökkenti a kockázatot.

Az egyeztetések tehát még a napokban is zajlanak, a végső döntés a nézőszám tekintetében a hét későbbi szakaszára várható. A múlt héten egyébként az is kiderült, hogy milyen feltételek mellett lehet majd kimenni a Magyar Nagydíjra.

Ilyen teszteknek vetik alá a hátsó szárnyakat június 15-étől

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel kilöki Bottast, két francia már 3 kanyar után kiesik (videó)
Következő cikk Villeneuve egyszerűen „kínosnak” tartja a Pirelli legutóbbi gumiproblémáit

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország