Úgy tűnik, idén nem lesznek fordított rajtrácsos versenyek az F1-ben: a Mercedes kitart

Valószínűtlen, hogy idén megvalósul az a terv, melynek alapján fordított rajtrácsú, úgynevezett időmérős sprintversenyeket rendeznének. A folyamat megrekedt, és lehetséges, hogy ez már így is marad.

Úgy tűnik, idén nem lesznek fordított rajtrácsos versenyek az F1-ben: a Mercedes kitart

A hu.motorsport.com korábban többször is beszámolt a tervről, melynek alapján 30 perces sprintfutamokat rendeznének a Forma-1 2020-as naptárjában, elsősorban azokon a helyszíneken, ahol két verseny lesz.

Még több F1 hír:

A nemrég kiadott hivatalos naptár szerint a Red Bull Ring és Silverstone lehetne erre esélyes, mivel az osztrákoknál és a briteknél lesz két futam. Az adott nagydíj második hétvégéjén az időmérőt helyettesítenék a sprintversenyekkel.

Az FIA, a Liberty Media és az F1-es csapatok az elmúlt héten pénteken ezt az ötletet is megvitatták. Noha a csapatok többsége, köztük a Ferrariival és a Red Bullal, egyértelműen támogatta az ötletet, a Mercedes ellenezte azt, addig a Racing Point érthetően jelezte, hogy több időre van szüksége a koncepció megfontolására.

Az FIA 2020. évi sportszabályzatának ezen a ponton történő módosításához egyhangú szavazat szükséges. Miután a témát nem tekintik sürgősnek a koronavírusra reagálván, így hiába lenne meg a 60%-os többség, az összes csapat engedélyére szükség lenne.

Ezelőtt októberben terjesztették elő az ötletet, de akkor messze kevesebben támogatták azt. Most azonban úgy tűnik, hogy a folyamat nem haladt tovább, és még csak formális szavazás sem volt róla. A Mercedes a Motorsport.com kérdésére jelezte, hogy továbbra is ellenzi az elgondolást, és hisznek abban, hogy a versenyek így is kellően izgalmasnak lehetnek.

 

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

A WMSC szerdán hagyhatta volna jóvá a tervet, de mivel nem volt meg az egyhangú igen, erre már nem kerülhet sor. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a Motorsport.com-nak adott nyilatkozatában világossá tette, hogy teljes mértékben támogatták az ötletet.

„„Szerintem ennél, mint a dupla futamok, soha nem lesz jobb lehetőségünk ennek a kipróbálására, mint most, amikor ugyanazon a pályán fogunk versenyezni kétszer is” – nyilatkozta Horner az Autosport/Motorsport.com-nak.

„Az a baj, hogy ha csak egyszerűen megismételjük a versenyt ugyanazon a pályán, akkor az eredmények is nagyon hasonlóak lesznek. Szerintem ez kiváló alkalom arra, hogy valami mást is kipróbáljunk, és amíg ez egyértelműen a szezon része lenne, annak kezdete előtt, és velünk is maradna egész évben, akkor nekünk nem lesznek ellenvetéseink.”

„Sajnos, volt egy csapat, akik ez ellen voltak. Elég nagy szégyen lenne elveszíteni ezt a lehetőséget" - mondta a Red Bull Racing csapatfőnöke.

Horner érti, hogy Toto Wolff miért ellenezte ez a lehetőséget, mivel a Mercedes szinte biztosan mindig a mezőny végéről rajtolna, de arra kérte kollégáját, tegye félre az aggodalmait. „Mi nyertük meg az elmúlt két Osztrák Nagydíjat, ezért ezen a pályán nekünk talán több veszítenivalónk is van. Összességében pozitív lenne ez a Forma-1 számára.”

„Nem hiszem, hogy annyira vonzó lenne az, hogy kétszer is gyakorlatilag ugyanazt a versenyt nézze meg valaki 1 hét különbséggel. Ha másmilyen a formátum, az biztosan izgalmasabbá teszi a versenyt, és remélem, végül a Mercedes is támogatni fogja ezt.”

megosztás
hozzászólás
Minden figyelem a Red Bull Ringre szegeződhet az idei első F1-es futamokkal
Előző cikk

Minden figyelem a Red Bull Ringre szegeződhet az idei első F1-es futamokkal

Következő cikk

Ezzel az 5 intézkedéssel biztosítja az F1 a futamok biztonságos megtartását

Ezzel az 5 intézkedéssel biztosítja az F1 a futamok biztonságos megtartását
Hozzászólások betöltése