Úgy tűnik, a Haas megoldotta az egyik legnagyobb tavalyi gondját

A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner azt nyilatkozta, jelenleg nagyon elégedett a gumik menedzselésével, amivel 2019-ban sok gondja akadt az amerikai istállónak.

Romain Grosjean, Haas VF-20

Romain Grosjean, Haas VF-20

Steven Tee / Motorsport Images

A szezon első versenyén, az Osztrák Nagydíjon a Haas mindkét autójával kiesett fékproblémák miatt, így a csapatfőnök Günther Steiner azt nyilatkozta, a Stájer Nagydíjra az a céljuk, hogy mindkét autójukkal célba érjenek – ez pedig sikerült.

Steinert a Stájer Nagydíj leintése utáni sajtótájékoztatón arról kérdezték, hogy mi a véleménye a versenyről, illetve azt, hogy sikerült-e megoldaniuk a gumiproblémát.

További híreink:

A hétvége előtt azt mondtad, a cél vasárnapra az, hogy mindkét autóval célba érjetek – ezt pedig sikerült is elérni. Mit tudtok magatokkal vinni erről a vasárnapról?

„Azt gondolom, hogy meglehetősen sok a pozitívum. Kicsit többet tudtunk versenyezni, mint múlt héten. Azt gondolom, az autónkkal is sikerült előrelépnünk. A versenyzők nem voltak elégedetlenek az egyensúllyal és az autó kezelésével. De kicsit jobb tempót kell találnunk a továbbiakban.”

„Máskülönben nem volt gondunk a futamon, szóval ez szerintem egy elég nagy pozitívum a szezon további részére nézve, sokat fejlődtünk az osztrák versenyhétvége óta. Még mindig nagy út áll előttünk, de legalább ismét visszatértünk az útra. Szóval összességében ez nem volt rossz nap számunkra.”

Sikerült megoldanotok a tavaly problémát a gumikkal?

„Igen, pillanatnyilag nagyon elégedett vagyok ezzel. Most már azt mondhatjuk, hogy akkor is tudjuk menedzselni az abroncsokat, amikor a safety car vagy egy másik autó mögött vagyunk.”

„A gumik nem hűlnek le túlzottan, így vissza tudjuk hozni őket a megfelelő hőmérsékletre. Ugyanez vonatkozik arra is, amikor a kék zászló miatt el kell engednünk másokat. Ezzel szemben tavaly az volt a helyzet, hogy ahogy bejött a safety car, meghaltak a gumijaink.”

 
Romain Grosjean, Haas VF-20, leads Kevin Magnussen, Haas VF-20

Romain Grosjean, Haas VF-20, leads Kevin Magnussen, Haas VF-20

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Fontos hírek érkezhetnek a Haas-ról a Magyar Nagydíjon?
Következő cikk Briatore szerint hiányzik egy vezető a Ferrarinál: álljanak át 2022-re?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország