„Úgy hallottam, Michael Schumacher is ott ül a vacsoraasztalnál...”

A korábbi Forma-1-es versenyző Johnny Herbert arról beszélt, hogy másodkézből azt hallotta, Michael Schumacher is ott ül a vacsoraasztalnál, azonban véleménye szerint nem sokat változott a legenda állapota a síbalesete óta.

Michael Schumacher, Mercedes

Nemrég volt a 10 éves évfordulója annak a tragikus síbalesetnek, amelyben komoly sérüléseket szenvedett a hétszeres világbajnok legenda Michael Schumacher, akinek azóta nagyon keveset hallani az állapotáról, hivatalos forrásból pedig még kevesebbet.

Most a korábbi F1-es pilóta Johnny Herbert mondta el, hogy mit hallott Schumacherről, hozzátéve, szerinte jelenleg nem tűnik lehetségesnek a német felépülése:

„Csak kis darabkákat hallok másodkézből. Azt hallottam az F1-ből, hogy Michael is ott ül az asztalnál vacsorázni, de nem tudom, hogy ez igaz-e. Csak próbálok olvasni a sorok között” – kezdte a BettingSites.co.uk-nak.

„Nem hallottunk túl sokat a családtól, ami érthető is. Mindig is jellemző volt Michaelre, hogy a családi életét nagyon privát módon élte, nagyon titkolózott ezen a téren. Nem érzem úgy, hogy a dolgok olyan irányba mentek volna, amelyet a szurkolók a világ körül látni szeretnének.”

„Természetesen mindannyian azt szeretnénk tudni, hogy pozitív irányba haladnak a dolgok. De mivel egyáltalán nincs információnk erről, így csak azt tudjuk feltételezni, hogy még nincs olyan helyzetben, ahol lehetséges lenne a felépülése.”

Még több F1 hír:

Herbert azt is elmondta, hogy szerinte Schumacher nagyon hasonló állapotban van, mint közvetlenül a balesete után, a család pedig a tudomány fejlődésében bízik:

„Az én véleményem az – és hangsúlyozom, ez az én véleményem, nem hallottam ilyen a családtól –, hogy sajnos valószínűleg hasonló helyzetben van, mint közvetlenül a baleset után volt.”

„Nem úgy néz ki, mintha sokat változott volna a helyzet, már ha egyáltalán változott valamit. Feltételezem, a család arra vár, hogy a tudomány előálljon valami olyasmivel, amely visszahozhatja azt a Michaelt, akit mindannyian ismertünk” – mondta Herbert.

Eközben a Ferrari ellen hoztak szabályt az olasz sajtó szerint, míg a technikai visszatekintésünket az autóbemutatók eldurvulásáról itt olvashatjátok.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A McLarennél nem lepődnének meg, ha nem egyszereplős lenne a bajnoki küzdelem
Következő cikk AlphaTauri: Nem elég egyszerűen átvenni a Red Bull oldaldobozát

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország