Túlmelegedett a Mercedes motorja, csúszkáltak a pályán

Egyelőre nem sok jóval kecsegtet a Mercedes, ugyanis több fronton is problémát könyveltek el Mexikóban. Sok a tennivaló, hogy fejlődjenek, de az időjárás is segíthet a helyzeten.

Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1 W09 EQ Power+

Fotót készítette: Manuel Goria / Motorsport Images

Többek között egy méretes nyílás volt megfigyelhető a W09 motorborításán, amivel az optimális hűtést igyekeznek megteremteni a motornak, de ez nem sikerült maradéktalanul, derült ki James Allison szavaiból.

„Ez nem egy szokványos pálya, ami szokatlan követelményeket támaszt a kasztnival, a hajtáslánccal, a hűtéssel és a gumikkal szemben”- mondta Allison. „A mai etapok után levontuk a következtetést, miszerint még nem találtuk meg a legjobb módját annak, hogy eleget tegyünk ezeknek a követelményeknek, tegyük mindezt jó teljesítménnyel, legyen szó egy körről vagy hosszú etapról. Ma számos területen túlmelegedett a hajtáslánc, ami azt jelentette, óvnunk kellett, elővigyázatosságból letekertük.”

„Némi szerencsével és nem kevés munkával jobb formában lehetünk holnapra és vasárnapra, amikorra hűvösebb időjárást jósolnak”- tekintett előre.

Hamilton a hetedik lett délután, hátránya majdnem 1.4 másodperc volt Verstappenhez képest.

„Az autó néhány pontja jó volt, míg más pontjai nem olyan jók. Nem beszélhetünk egy meghatározott területről; sok mindenen lehet javítani. Nehéz volt a magas hőmérséklet miatt: a gumik olvadtak és szemcsésedtek, de sokan megtapasztalták ezt”- elemezte.

„A legnagyobb szárnyakat futtatjuk ezen a pályán, de még így is elég gyorsak vagyunk az egyenesekben a magasság miatt, de nincs nagy tapadás a kanyarokban, még a hiperlágyakkal sem. Van mit ledolgozni, mindent átveszünk a megbeszélésen, és minden részletet átrágunk a válaszok érdekében. Jelen pillanatban úgy fest, elérhetetlen a Red Bull, a Ferrari pariban van velünk.”

Bottas sem látta sokkal derűsebben a helyzetet. „Mindkét edzésen gondot jelentett a tempó, és szinte mindenki más szenvedett a gumikkal, ahogy mi is. Mindkét keverék gyorsan szemcsésedik, és olyan érzésem van, nincs meg a tapadás, a kocsi sokat csúszkál, amitől elhasználódnak a köpenyek. Még nincs határozott válaszunk arra, miért nincs meg a tempó; kielemezzük, minden szögből vetünk rá egy pillantást.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso egy hektikus versenyre számít Mexikóban
Következő cikk Magnussen a tükröt hibáztatja a Japánban történtek miatt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország