BRÉKING

Túl sok verseny és Európán kívüli futam van a Forma-1-ben?!

Annak ellenére, hogy hamarosan 2013-at írunk, továbbra sem tekinthető véglegesnek a jövő évi naptár, miközben Mark Webber például nem akar 20 futamnál többet.A Német és a Francia Nagydíj helyzete is erősen kérdéses a kategóriában.

Fotó: Mercedes AMG
A Világ Motor Sport Tanács (WMSC) továbbra sem véglegesítette hivatalosan a 2013-as versenynaptárat, mely könnyen lehet, hogy csak 19 futamból fog állni. A mezőny idén 20 versenyhétvégén vett részt.

A WMSC a legutóbbi hivatalos közleményében megerősítette, hogy egy helyet még fent tartanak egy európai hétvégének a 2013-as kalendárban, amit a sajtóban megjelent hírek ellenére csak Törökország kaphat meg. Legalábbis Bernie Ecclestone, a FOM első embere így nyilatkozott a Kleine Zeitung lapnak.

„Ó, valóban? Ki mondja ezt? Én senkivel sem beszéltem erről”- mondta Bernie. „Jelenleg Isztambulon gondolkodok.”
 
„De sokkal inkább azt gondolom, hogy jövőre csak 19 nagydíjunk lesz. Ez nem lenne probléma.”


Ausztria és Franciaország sem jelent opciót. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, Jean Todt azonban boldog lenne, ha Franciaország újra otthont adna egy nagydíjnak a Forma-1-ben.

„Nem az én tisztségem, hogy ezzel a problémával foglalkozzak. Ez a francia szövetség, a régiók és a hatóságok dolga. De természetesen boldog lennék, ha Franciaország újra futamot rendezne a Forma-1-ben, mivel szenvedélyesen szeretem az autósportot. És nyilvánvaló, hogy ha a hivatalos papírok itt lesznek az asztalomon, akkor minden tőlem telhetőt meg fogok tenni ennek érdekben. Még mindig van erre esély.” – nyilatkozta a 66 éves szakember az olasz médiának.

Ecclestone noha már nem számol Franciaország 2013-as visszatérésével, a brit elmondta, jelen állás szerint csak Magny Cours rendezhetne futamot az országban, miután Paul Ricard nem alkalmas arra, hogy egy ilyen kaliberű hétvégének adjon otthont. Ez főként a helyhiány miatt van.

A német versenyhétvége helyzete szintén kérdéses a 2013-as naptárban. A Németországból érkező jelentések szerint a Nurburgring és Hockenheim továbbra is esélyes arra, hogy megkapja a rendezési jogot. A két helyszín eredetileg éves váltakozással váltaná egymást a sorozatban, és jövőre a Nurburgring lenne a soros, de a pálya anyagi helyzete ezt nem feltétlen teszi lehetővé. Hockenheimben pedig az idő szűke miatt aggódnak, miután a rendezők elmondták, hogy rögtön a nyári esemény után meg kellett volna kezdeniük a munkálatokat a 2013-as nagydíjat illetően.

Malu Dreyer, német politikus, aki erősen kötődik Nurburgring területéhez, a DPA hírügynökségnek elmondta, reményei szerint továbbra is esélyesek a hétvége megrendezésére.

„Mindenesetre úgy vélem, hogy a kormány köteles támogatni a hétvégét.”

Hockenheim szóvivője a Speed Week lapnak elmondta, hajlandóak lennének megrendezni a futamot, de hivatalosan továbbra sem keresték meg őket ezzel kapcsolatban. 

Mindeközben a Red Bull Racing ausztrál versenyzője a brazil Total Race lapnak elmondta, szerinte a 20 futam jelenti a határt a Forma-1-ben, és fizikailag már-már lehetetlen lenne az, hogy egy idényben több mint 20 versenyhétvégén guruljanak pályára.

„Ez jelenti a határt. Az emberek ilyenkor a NASCAR sorozatról beszélnek, de ez a 36 verseny egy országban kerül megrendezésre. A mi esetünkben február első hetétől egészen november végéig utazunk. Persze ez is része a profizmusnak és megértem a dolgot. Nem sírok emiatt, de mindenki számára nehéz a helyzet.”


„A múltban 16 futamunk volt, de többet is teszteltünk. Másrészről 10 versenyünk volt Európában. Most gyakorlatilag már nem is tesztelünk és csak nagyon kevés versenyünk van Európában, miközben messzi helyeken gurulunk pályára. Az én képem szerint 18 verseny lenne az ideális, és jobb lenne, ha Európában több versenyhétvége kerülne megrendezésre. Ezzel együtt az embereknek a szimulátorban elvégzett munkánkat sem szabad alábecsülniük.” – a fáradalmakról Webber.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Pérez jövőre bajnokságot nyerne a McLarennel
Következő cikk Hivatalos: Norbert Haug távozik a Mercedestől! (Frissítve)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország