BRÉKING

Túl sok versenyző lébecol az F1-ben: Maldonado csak egy közülük

Mark Webber folytatja a hadjáratot és igehirdetést, továbbra sincs elragadtatva a felhozataltól a Forma-1-ben. AussieGrit nem rejti véka alá a véleményét, és vélhetően Pastor Maldonadót is megkérdezik majd minderről jövő héten.

Webber a héten a BBC-nél is járt, ott is kifejtette véleményét a jelenlegi helyzetről. Tegnap este a Sky Sports stúdiójában vendégeskedett, ahol szintén előtérbe került az utánpótlás kérdése és az F1-es rajtrács összetétele. Webber a visszavonulástól függetlenül érintett a dologban, mert menedzserként Mitch Evans pályafutását is egyengeti.

„Tudjuk, hogy az élen megvan a minőség, de még mindig azt gondolom, hogy ott van az anyagiak miatt bekerülő versenyzők esete, akik úgy jönnek, hogy alapvetően ők döntik el, melyik csapatba akarnak menni, és azt is ők döntik el, hogy maradni fognak-e ott”- kezdte Webber. „

Gyakran kerül elő Maldonado neve, akit a hazai PDVSA támogat. „Például ott van Pastor, aki azt mondja, ’Még nem döntöttem el, hova fogok menni’. Melyik másik sport működik így? Haver, ha nem teljesítesz a bringádon, akkor húzz el innen. Ne értsenek félre; mindig is voltak olyan versenyzők az F1-es rajtrácson, akik kereskedelmi alapon működtek. De ’02-ben, amikor én kezdtem, vagy 2010-ben, de még akár a 90-es évek közepén is, szerintem leheletnyit több tehetség volt akkoriban, mert több eséllyel rendelkeztek azok a srácok, akik jól mentek a junior kategóriákban, hogy pusztán az eredmények révén kerüljenek be, és nem úgy, hogy egy kormány áll mögötted és támogat.”

„Persze Jenson és Fernando most nincsenek az élen, így effektív idén nincsenek játékban, ami mindenki számára frusztráló. Az élen akarjuk látni a McLarent, azt akarjuk látni, hogy harcolnak a mezőny elejéhez közeledve.”

Tehát Maldonadónak sem kellene rabolnia a helyet a rajtrácson? „Igen, vannak páran. Ízlésesebben kellene kezelniük a sportot, profibban, célokkal, hogy miért is vannak ott, és nem trivializálni, mondván, hogy ’Elmegyek a következő futamra és megyek még egyet’. Pastort használtuk példaként – vannak páran, akiknek nem kellene ott lenniük. Vannak páran, akik ilyenek, és nem kellene így lennie. Legyenek kiéhezve. A legjobbakat akarod látni, akiket hajt valami, koncentrálnak, profik, ki vannak éhezve, és sokat jelent nekik.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az Aston Martin a Williamssel száll be a Forma-1-be?
Következő cikk Michelin: Nem rossz, amit a Pirelli csinál, csak mi nem így csinálnánk...

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország