BRÉKING

Túl sok a szakács a Mercedesnél, elrontják az ízeket: valakinek vállalnia kell a döntést

Niki Lauda szerint a sok stratéga csak beszél a Mercedesnél, kell egy ember, aki vállalja a döntést. A gyári csapat topmenedzsere kitért a VSC-re is, és hiába kifogásolja az FIA tegnapi gyakorlatát, az nem mentség a csapat hibájára.

Wolff szerint az adatokra kell hagyatkozni a stratégiában, de Monacóban "befagytak" az értékek, hiba csúszott az algoritmusba. Mindez nem mentség, tévesen döntöttek, és ő is részese volt az ügymenetnek, ismerte el a sportfőnök. Lauda valamilyen szinten kívülálló, hiszen nem szól bele a futam menetébe.

"Jelen pillanatban jobban aggódom amiatt, hogy Lewis esetében tévesen számoltak a stratégiával, semmint amennyire örülök Nico győzelmének"- mondta Lauda az Auto Bild Motorsportnak. "Érveket hallunk minden érintettől. De mindig is mondtam: a túl sok szakács elrontja a kását"- jegyezte meg az osztrák.

"Az összes stratéga csak beszél egymással. De senki sem ül ott, aki meghozza a döntést - és a helyes döntést"- nehezményezte. Ezzel többek között olyanokra utalt, mint Paddy Lowe. "Szerintem mellőznie kellett volna a többiek döntését és azt mondani, nem hozzuk ki Lewist a pitbe. Ami dühít és amit nem értek: egyáltalán nem volt nyomás a döntő helyzetben - az idő tekintetében és az ellenfelek részéről sem. Semmit sem kellett volna csinálni, egyáltalán, mivel így is, úgy is vezettünk."

//

Senna és Hamilton, magányosan az élen - de nem végig; fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Monday, 25 May 2015

James Vowles főstratéga belátta, hogy hibázott - árulta el Lauda. "James azt mondta, hogy - utólag elnézve - hibát követett el. Mindent belátott. Meg kell állapítani, hogyan jutottunk el ehhez a hibához. Az egész beszélgetést hallottam a futam alatt, de ilyesminek egyszerűen nem szabad megtörténnie."

Mit kell tenni az ilyen esetek elkerülése érdekében? "A jövő egyszerű. Ott kell ülnie valakinek, aki meghozza a döntést, ha minden stratéga csak beszél a végtelenségig - és gyakran tesznek így"- mondta Lauda.

Charlie Whiting szerint az FIA helyesen járt el, amikor a VSC-t a rendes biztonsági autó váltotta, ezt írják elő a szabályok arra az esetre, ha kiderül, nem elég a virtuális megfelelője. Laudát zavarja az intézkedés, amit Bianchi balesete miatt vezettek be.

"Régóta zavar. A virtuális biztonsági autót tavaly vezették be a Bianchi-baleset után, hogy rossz időjárás esetén megakadályozzák, hogy versenyzők újra gázt adjanak. De itt nem volt rá szükség. Azonnal ki kellett volna küldeni a normális biztonsági autót, mert a virtuális csak elméletben jó"- fejtette ki Lauda, hozzátéve, hogy ez nem mentség a hibájukra.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Trollkodik a McLaren, Hamilton meg Sennára gondolt tegnap, amikor vezette a Monaco GP-t
Következő cikk Raikkönen tudja, hogy gyenge az időmérőkön, de szerinte ez nem csak az ő hibája

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország