Túl hamar döntött a Ferrari, de Vettel nem volt elég meggyőző?

Vannak, akiket nagyon meglepett a Ferrari korai bejelentése, miszerint 2021-től Carlos Sainz Jr. lesz Charles Leclerc csapattársa, miközben még egyetlen egy versenyt sem láthattunk idén.

Sebastian Vettel, Ferrari

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A koronavírus a Forma-1 átigazolási piacán is egy nagyon furcsa helyzetet teremtett. Annak ellenére, hogy 2020-ban eddig egy nagydíjat sem rendeztek meg, több nagyobb bejelentés is történt. Max Verstappen és Charles Leclerc hosszabbítása azonban nem lehet meglepetés.

Még több F1 hír:

Sebastian Vettel és a Ferrari a hivatalos tájékoztatás szerint közös megegyezéssel szakít egymással 2020 év végén. A német világbajnok helyét Carlos Sainz Jr. veszi át, aki a McLarentől érkezik, ahol pedig Daniel Ricciardo lesz Lando Norris új csapattársa.

Mint arról a GP Blog is beszámolt, egyeseknek meglepetés volt a bejelentés, míg másoknak mindez nem arról szólt, hogy megtörténik-e, hanem sokkal inkább arról, hogy mikor. Vettel távozása a Ferraritól azt is jelentette, hogy több versenyző átigazolását is bejelentették. Allard Kalff és Kees van de Grint a Dutch RTLGP Slipstream-jében beszéltek Vettel távozásáról.

„Számomra ez meglepő volt. Különösen meglepőnek tartom, mert még egy métert sem versenyeztünk, és az útja már véget is ért a Ferrarival.” - ismert el Grint, a Bridgestone egykori szakembere, aki igen komoly F1-es tapasztalatokkal rendelkezik.

„Vettel azt mondta magának, hogy ez nem a pénzről szól, de a Ferrari esetében már egy évtizeddel ezelőtt döntöttek úgy, hogy megköszönik valakinek a szolgálatát egy másik pilóta miatt, és szerződést kötöttek vele. A Ferrari a történelme során túl korán vált meg bizonyos versenyzőktől.”

 

Fotó készítője: Ferrari

„Sebastian természetesen egy olyan ember, aki átgondolja a dolgokat, és talán ebben a karanténidőszakban rájött, hogy a világ valami más, mint a Forma-1. Ez mégis egy meglepő döntés volt.”

„Nem lettem volna annyira meglepve, ha már mentek volna néhány nagydíjat, de most nagyon furcsának találom ezt.” - mondta Van de Grint.

Kalff, korábbi autóversenyző és neves televíziós személyiség úgy gondolja, hogy Vettel soha nem tudta annyira meggyőzni a Ferrarit, mint az elődei. „Amikor Alonso vagy Schumacher ment a Ferrarihoz, valóban megmentőként tették ezt. Azt hiszem, Vettel soha nem érezte ezt a szeretetet a Ferrarinál.”

„Ez pláne így lehetett, amikor Leclerc megérkezett mellé, majd minden kártya Charles kezére játszott, miközben egy négyszeres világbajnok vagy, de elvesztél. Emiatt nem meglepő, hogy meghozták ezt a döntést.”

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedes nem zárja ki Vettel, vagy Russell 2021-es szerződtetését
Következő cikk Emiatt sem kaphatta meg Ricciardo a Ferrari ülését?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország