Trulli élete megváltozott, már nem kér sem az F1-ből, sem a felelősségből

Jarno Trulli több mint 200 F1-es futamon indult, ám mára teljesen megváltozott az élete, az olasz már csak fia versenyeit követi, de Enzóra sem erőlteti rá a véleményét. Az F1 pedig már a múlt.

Jarno Trulli

Fotót készítette: XPB Images

Jarno Trulli 1997-től 2011-ig megszakítás nélkül a Forma-1 mezőnyének a tagja volt, az olasz a hatodik helynél nem végzett előrébb az egyéni vb-tabellán, ám 2004-ban Monacóban futamgyőzelmet ünnepelhetett. Az olasz visszavonulása óta nem sokat mutatkozott a paddockban, ám ez nem véletlen. Trullinak elég volt a rivaldafényből, a feszültségből és kötelezettségből, ma már más életet éle a 45 éves ex-pilóta.

A finn Ilta-Sanomat azonban megszólaltatta Trullit, aki finnországi versenyére kísérte el fiát. Trulli nem tagadja, hogy a Forma-1-et sem követi, inkább az alacsonyabb besorolású sorozatokat figyeli, azokat is fia miatt. A 12 éves Enzo egy kartversenyen vett részt a Mika Salóról elnevezett alahärmäi pályán, Trulli azonban még az ő karrierjébe sem szeretne túlzottan belefolyni.

 

"Mindössze apai kísérőként vagyok jelen, Enzónak segítek a munkámmal. Adok neki tanácsokat, de csak, ha kéri, nem erőltetem rá a véleményemet, mert ez az ő karrierje" - nyilatkozta a finn lapnak Trulli, aki bevallja, hogy szándékosan távolodott el a motorsportoktól. Elmondása szerint a 252 F1-es rajt nyomot hagyott rajta, és ennyi elég is volt a számára a mozgalmas életvitelből.

"Már nem követem a Forma-1-et sem, de ezeket az alacsonyabb osztályú versenyeket igen, de csak Enzo miatt. Igyekszem jó életet élni, élvezni, hogy nincs sok felelősségem" - vallja be Trulli, akinek az olaszországi Abruzzóban van szőlőültetvénye. Az olasz versenyző kapcsán talán kevesen tudják, de nevét egy finn motorversenyző után kapta, Jarno Saarinen ugyanis nagyon népszerű volt tragikus halála előtt Olaszországban, a finn motorversenyző 1973-ban Monzában vesztette életét.

"Jarno Saarinen egy nagyon népszerű versenyző volt Olaszországban, olyan legenda, akinek képességeit nagyra értékelték az olaszok" - mondta Trulli, aki szerint éppen a finn népszerűsége miatt a Jarno nem ritka keresztnév a hazájában. "Ezért is van olyan speciális helye a szívemben Finnországnak."


Szenzációs versenygokartos élmény és csapatás, amire nehéz szavakat találni, mert ez olyasvalami, amit egyszer mindenkinek át kellene élnie.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari egyszerűen „rossz” autót ad Vettelnek, amiatt nem a régi?
Következő cikk A szavazók hatalmas többsége sem büntette volna meg Leclerct Hamilton ellen

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország