BRÉKING

Tragédia: meghalt Maria de Villota, a Marussia korábbi tesztversenyzője! (frissítve)

Ma reggel holtan találták a spanyol Maria de Villotát egy sevilla-i hotelszobában. A hírt a Cadena Ser rádió közölte és a Scuderia Ferrari is megerősítette.

A 33 éves hölgy tavaly júliusban szenvedett borzalmas balesetet a duxfordi repülőtéren, majd stabilizálták az állapotát, de a jobb szemét el kellett távolítani. De Villotta másodjára ült Forma-1-es autóba az említett teszten, korábban a Lotus Renault GP gépét tesztelte.

Az eset után megházasodott és még könyvet is írt a tapasztalatairól, melyet még idén kívánt publikálni. De Villotát egy sevilla-i hotelszobában találta meg a személyzet ma reggel, a mentőket 7:00-kor hívták ki a helyszínre. 20 perccel a hívást követően a mentők megérkeztek a helyszínre, és megpróbálták újraéleszteni az ex-versenyzőt, de mindhiába.

Az ABC értesülései szerint de Villota természetes halált halt, és az ágyban találtak rá. Ma egy konferenciára lett volna hivatalos, mely az „Ami igazán számít” nevet viselte. Október 14-én lett volna a könyvbemutatója: a kötet címe „Az élet egy ajándék”.

A legfrissebb hírek szerint szívroham vitte el a korábbi tesztversenyzőt. A The Times riportere arról is beszámolt, hogy a temetésre már a hétvégén sor kerülhet. Az egész Forma-1-et megrázta az eset, és mindenki részvétét fejezte ki a gyászoló család és hozzátartozók számára.

A család a következő üzenetet közölte Maria de Villota hivatalos oldalán: „Kedves Barátaink. Maria távozott közülünk. Távoznia kellett a mennybe az angyalok közé. Köszönjük Istennek azt a másfél évet, amit adott neki, hogy köztünk lehessen.”

mariamini3
Sauber: Sokkolt bennünket María de Villota halálhíre. Őszinte részvétünk és együttérzésünk a családnak ezen tragikus veszteség miatt.

Ferrari: Borzalmas hír mindez. Isten nyugosztalja és őszinte részvétünk María de Villota családjának ezekben tragikus időkben.

Caterham: A paddock nevében is őszinte részvétünk María de Villota halála miatt. Nyugodjék békében.

Mercedes: María de Villota egy igazi példakép volt, aki sok inspirációt jelentett a sportnak. Sajnos már nem lehet velünk. A legmélyebb részvétünket szeretnénk kimutatni María családja és barátai felé ezen tragikus halálhír miatt.

McLaren: Noha most nagyon messze vagyunk, a csapat szívben és lélekben María de Villota családjával van ezen szörnyű időkben.

Williams: Egy tragikus hírt kaptunk Spanyolországból. María de Villota elhunyt, így most a gondolataink a barátai és a családja körül forognak ezen szomorú időben.

Fernando Alonso, Ferrari: Nem tudom, hogy mit mondjak… Sokkolt a hír. Őszinte részvétem a családnak és a barátoknak. Egy remek személyt és sportembert vesztettünk el. Csak most tudtam meg mindezt. Imádkoznunk kell érte. Mindannyian nagyon szerettük őt, és ez az egész motorsportra értendő.

Marc Gené, Ferrari: Le vagyok taglózva a hír hallatán… Nem is akarom mindezt elhinni. Régóta ismertem őt, akire mindig is egy életvidám és kitartó nőként emlékeztem. Meglepett a hír, mert láthattuk, hogy milyen balesetet élt túl korábban. Nem tudom felfogni, hogy mindez miképp is történhetett meg.

Monisha Kaltenborn, Sauber: Egy borzalmas balesetet élt túl, és volt bátorsága, hogy beszéljen róla. Felépült, és úgy tűnt, hogy képes folytatni az életét. Ez egy szörnyű tragédia… Nyugodjon békében és kitartást a családnak.

Sébastien Buemi, Red Bull: Csak most láttam a szörnyű hírt. Nyugodj békében, María!

mariamini1
Heikki Kovalainen, Caterham: Ez egy nagyon szomorú hír. A legőszintébb részvétemet szeretném kinyilvánítani María de Villota családjának és barátainak.

Sergio Pérez, McLaren: María keményen küzdött azért, hogy életben maradjon a szörnyű balesetét követően. Ez egy nagyon szomorú hír számunkra. Szomorú elveszíteni egy olyan embert, akinek a sport jelentette a mindent és az életet.

Dani Sordo, Rali: Hihetetlen hallani azt, hogy María de Villota már nem lehet közöttünk. Nem tudom mindezt elhinni. Egy igazi harcos távozott most közülünk. Hatalmas ölelés neki.

Jaime Alguersuari, Pirelli: Sötét reggeli hírek fogadtak bennünket. Ma olyasvalakit vesztettem el, akit nagyon csodáltam. Ő egy igazi harcos volt. María, nyugodj békében!

Christian Horner, Red Bull: Rettentően szomorúak vagyunk María de Villota halálhírét követően. A csapattól mindenki nevében őszinte részvétünket küldjük María családjának ebben a nehéz időben.

FIA Formula E: A sorozat nevében részvétünket szeretnénk kifejezni María de Villota családjának ezen nehéz időben.

Shell Motorsport: Borzasztóan szomorú hír ez. Ez egy nagy veszteség a Forma-1 világában. Gondolatainak és az imáink María de Villota családjával és barátaival vannak.

Silverstone: Nagyon szomorú hallani azt, hogy María de Villota ma reggel távozott közülünk. A gondolataink az ő családjával és a barátaival vannak.  

mariamini4
Eric Boullier, Lotus: Mély szomorúsággal tölt el bennünket María de Villota halálhíre. Az egész csapat nevében a részvétünket szeretnénk kifejezni María családjának és barátainak.

Marussia F1 Team: Nagy szomorúsággal tölt el bennünket María de Villota halálhíre. Gondolataink és imánk María családjával és barátaival vannak ebben a nehéz időben.

Esteban Gutierrez, Sauber: Sokként ért a hír és ledöbbentem, miután ismertem őt. Ez egy nagy veszteség a motorsport számára.

Pastor Maldonado, Williams: Ez egy nagyon rossz hír. Ismertem Maríát, és szóhoz sem jutok…

Timo Glock, DTM: Nagy szomorúsággal tölt el mindez. Ismertem Maríát, és nagy sokként ért a halálhíre. Ő egy rendkívül barátságos és vidám ember volt. Nagyszerű kollégám volt, aki egyszerre volt ambiciózus és szenvedélyes versenyző. Nagyon szomorú vagyok a halála miatt.

WTCC: Nyugodjon békében a korábbi versenyzőnk, aki 2006-ban és 2007-ben is pályára gurult Spanyolországban. Részvétünk a családnak és a barátoknak.

Audi Sport: Mélyen megdöbbent bennünket a María de Villota haláláról szóló hírek. 2008-ban a DTM barcelonai versenyhétvégéjének részeként az Audi A4 DTM verseny-taxiját vezethette, és azóta része volt az Audi Motorsport családjának. Az Audi Sort, a csapatok és a versenyzők is kedves emlékeket őriznek Maríáról, akik a részvétüket szeretnék kinyilvánítani a családnak ebben a nehéz időben.

Jean Todt, FIA: María egy fantasztikus versenyző, és vezető volt a nők számára a motorsportban, miközben fáradhatatlan harcot vívott a közúti biztonságért. Mindenekelőtt ő egy mélyen csodált barát volt számomra, aki egyben az FIA családjának szeretett tagja.

Carlos Sainz Jr.: Rendkívül szomorú vagyok María halála miatt, aki segített nekem az autóversenyzésben, és akit közelről is ismerhettem. Soha nem felejtem el őt.

Atlético de Madrid: Osztozunk María de Villota elvesztésének fájdalmában. Őszinte részvétünk a családnak és a barátoknak.

Pedro de la Rosa: Szörnyű dolgokon ment keresztül, de megházasodott és nagyon boldog volt. Két napja még beszéltem is vele.Bárhol is vagy María, biztos vagyok benne, hogy mosolyogsz. Egy szuper-nő voltál. Nyugodj békében.

Susie Wolff, Williams: María, egy csodálatos hölgy és egy nagyon erős karakter voltál. Elmentél, de soha nem feledünk.

Eddie Jordan: María egy csodálatos figura volt. Megmutatta a világnak, hogy képes talpra állni, és új életet kezdeni, valamint visszatérni a motorsportba. Egy nagyszerű könyvet is írt erről. Egy nagy közösség vagyunk mi itt a sportban, és mindenki komoly veszteségként tekint rá.

Paul di Resta, Force India: Nagyon szomorú María halálhíre. Egy hihetetlen ember, és nagy személyisége volt a sportnak. A gondolataim a családja és a barátai körül forognak. Nyugodjék békében.

Nigen Mansell: Sokként ért María de Villota halálhíre. Nagyon szomorú vagyok miatta. Részvétem a családnak.

Jenson Button, McLaren: María de Villota egy inspiráló nő volt. A gondolataim a családja körül forognak ebben a nehéz időszakban.

Kai Ebel, RTL: Mindannyiunk számára hatalmas sokkot jelentett María de Villota halálhíre Suzukában. Részvétem a családnak.

Felipe Massa, Ferrari: Részvétem María de Villota családjának ebben a nehéz időben.

További részletek hamarosan…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel vette át a vezetést Japánban, Pérez és Maldonado autót tört
Következő cikk Massa úgy érzi, hogy egy csalás miatt vesztette el a bajnokságot 2008-ban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország