Továbbra sem tudták eladni a Caterham-ot, de zajlanak a tárgyalások

A csapatnál bizakodóak, hogy jövőre is ott lehetnek a rajtrácson a Forma-1-ben és rövidesen bejelenthetik a megmenekülésüket.

Mint ismeretes, a Caterham hétfőn ismét válságülést tartott a főhadiszállásán, méghozzá annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb vevőt találjanak a csapatra, mely ugyan kihagyta az Amerikai és Brazil Nagydíjat, Abu Dhabiban vissza tudott térni és rajthoz állt az évadzárón.

A Sky Sports News-nak Henry Shinners adminisztrátor elmondta, jelenleg is tárgyalnak a potenciális vevőkkel, miután a hétfői ülés pozitív eredményekkel zárult, de a végleges megállapodás még mindig nem született meg.

A csapat úgy fogalmazott, hogy reményteljesen várják a jövő évet és még mindig hisznek abban, hogy ott lehetnek márciusban a rajtrácson Ausztráliában.

Az továbbra is nagy kérdés, hogy milyen autóval versenyezne az istálló, mely engedélyt kaphat arra, hogy a tavalyi géppel dolgozzon 2015-ben, köszönhetően annak, hogy a szabályok nem fognak számottevően változni.

A helyzetet megnehezíti, hogy az új tulajdonosnak bizonyos adósságokat is rendeznie kell majd, és emiatt húzódnak el a tárgyalások. Ezzel együtt az is borítékolható, hogy két fizetős pilóta kapna lehetőséget jövőre az istállónál.

http://youtu.be/7_EWWNPQRkg?t=40m17s

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING