Továbbra sem bánja Wolff, hogy Hamilton elhagyja a Mercedest

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff továbbra is fenntartja, nem bánja azokat a lépéseket, melyek miatt Lewis Hamilton a 2024-es Forma-1-es szezon végén elhagyja a csapatot.

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W15

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W15

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

A márka papíron Hamiltont és George Russellt is lekötelezte 2025-re, amikor a tavalyi Olasz Nagydíjon bejelentették kettejük szerződtetését. Azonban idén Hamilton váratlanul bejelentette, hogy jövőre már a Ferrarinál versenyez majd a szerződésben foglalt kilépési záradékot aktiválva.

Egyes értesülések szerint Hamilton eredetileg egy évre kínált szerződést Hamiltonnak, ez a tárgyalások végére 1+1 évre változott. Mindezt azért, mert Wolff nem akarta elveszíteni Andrea Kimi Antonellit úgy, ahogy 2014-ben Max Verstappent.

Azonban bár a Forma-1 legsikeresebb csapat-pilóta felállása lezárul, Wolff tagadta, hogy változtatna azokon a döntéseken, melyek ide vezettek. Arra a kérdésre, bánja-e a döntéseket, melyek Hamilton döntéséhez vezettek, a BBC-nek úgy felelt:

 

„Nem. Csapatként döntöttük el és végig mindenről értesítettük Lewist. Az a jó benne, hogy bele tudja magát képzelni a helyzetünkbe és értette a mi részünket is. Szóval ebből a szempontból nincsenek rossz érzések, nincs árulás.”

„Emellett neki is jót tesz a váltás. Ez volt a leghosszabb idő, amit egy pilóta egy csapatnál töltött. 12 év összesen. Lehet, hogy neki is kell a változás, hogy újra magára találjon. Ferrari pilótának lenni hatalmas fegyvertény. Lehet, nekünk is jót tesz, hogy megtaláljuk magunkat és már irányba induljunk.”

Hamilton döntése, hogy a McLarenből a Mercedeshez igazoljon 2012-ben végül az F1 egyik legsikeresebb versenyzőjévé tette hét bajnoki címmel és 104 futamgyőzelemmel. A brit Ferrarihoz szerződése azt is jelenti, hogy 40 év felett is a rekordot jelentő nyolcadik bajnoki címéért fog küzdeni.

Hamilton 2021-ben megszerezhette volna ezt, azonban az FIA versenyigazgatója, Michael Masi a szabályokkal szembemenve újraindította az Abu-Dzabi Nagydíjat a leintés előtt. Bár Wolff továbbra is neheztel Masira a történtek miatt, ennek ellenére ő a legjobb.

„Egy, a miénknél függetlenebb szemszögből kell nézni. Ő minden idők legnagyobb Forma-1-es pilótája. Minden rekordot megdöntött, ez az egy, a bajnoki az, ahol együtt van Michael Schumacherrel, egy másik nagy – ha nem Lewissal együtt a legnagyobb pilótával.”

„Ez van. Ezen nem tudunk változtatni. Szerettem volna, ha máshogy alakulnak a dolgok? Abszolút.  Akár minimálisan igazságosnak tartom-e ami történt 2021-ben? Nem. De nem tudunk visszamenni az időben és történnek rosszabb dolgok, mint egy verseny vagy egy bajnokság elvesztése. Nagyobb dráma is van ennél a világban.”

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marko a korábbi osztrák pilótáról: „Megvolt benne a potenciál arra, hogy bajnok legyen”
Következő cikk A volt pilóta szerint Monzában megbuktak a "Papaja-szabályok"

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország