BRÉKING

Továbbra is komoly anyagi gondokkal küszködik a Lotus: Veszélyben az indulás?

A Lotus F1 Team még Pastor Maldonado érkezésével sem nyugodhat meg, miután továbbra sem érkezett meg a csapathoz a várt tőkeinjekció.

Nem hivatalos információk szerint a Lotusnak 120 millió eurós tartozása van. A brit istálló korábban egy levélben kért elnézést a munkavállalóitól a bérek csúszása miatt, és most a német Motorsport-Total arról ír, hogy a csapattagok decemberben fizetés nélkül kezdték meg a munkát Enstone-ban.

A hangulat nyilvánvalóan nem a legjobb az istállónál, ahol egyre többen döntenek úgy, hogy más munka után néznek. Az elmúlt években a Lotus top-csapattá vált, de a várt főszponzor, vagy befektető a mai napig nem érkezett meg, noha 2011 és 2012 között Kimi Räikkönen volt a gárda egyik versenyzője.

Maldonado érkezése jelenthet némi nyugalmat a Lotus számára, mivel a venezuelai pilóta mögött álló PDVSA körülbelül 30-40 millió euróval járul hozzá a gárda éves költségvetéséhez. Ez az összeg részben elegendő lesz arra, hogy a csapat ki tudja fizetni az 500 fős alkalmazott bázisát, de a működéshez és a fejlesztésekhez több pénzre van szüksége.

A hírek szerint a Quantum egy nagy lufi, mely hamarosan kidurran és mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy a 150-250 millió euróról szóló üzlet soha sem volt igaz. Ennek ellenére a befektetőcsoport vezetősége állítja, létre fog jönni közöttük a megállapodás, csak csúszik a banki utalás.

Az F1-live.hu úgy tudja, hogy a Lotus az elmúlt hetekben egy másik érdeklődővel is felvette a kapcsolatot, de erről a cégről, vagy személyről egyelőre nem sokat tudni. Egy biztos, a Lotus nagyon nagy bajba kerülhet, ha hamarosan nem fut be hozzájuk egy tehetős támogató, vagy befektető.

Továbbá a Lotus egyedüliként a mezőnyből továbbra sem jelentette be a 2014-es motorszállítóját. Ez valószínűleg a Renault maradna, de a csapatnak jelenleg nincs 25 millió eurója, hogy kifizesse a francia gyártó motorcsomagját, mely az új V6-os turbóerőforrásokat tartalmazná.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk F1 2014: Hülkenberg megmenekült, de valaki(kik) rosszul fog járni
Következő cikk A végére már csak „kolonc” volt Massa a Ferrarinál?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország