Továbbra is kérdőjeles a Mercedes motorgurujának jövője

A Mercedes motorrészlegén az ügyvezető igazgatói posztot az év végéig betöltő Andy Cowell azt nyilatkozta, továbbra sem biztos 100 százalékosan, hogy hol fogja folytatni a pályafutását.

Andy Cowell, Managing Director, HPP, Mercedes AMG

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Andy Cowell 16 év után fogja elhagyni a Mercedest, ahol 2014 óta a HPP ügyvezető igazgatói szerepkört tudhatta magáénak. Cowell komoly mértékben kivette a részét a Mercedes V6-os hibridjének kifejlesztéséből, ebben az érában pedig egyelőre veretlen a német istálló: minden egyéni és konstruktőri cím hozzájuk vándorolt.

Cowell a Beyond the Grid podcastben beszélt arról, hogy mik a kilátásai a jövőre, és hogy hogyan tekint vissza a Mercedesnél töltött időszakra.

„Nagyon hálás vagyok, amiért a Mercedesnél dolgozhattam. Kiváló emberekből áll a csapat, akik nagyon fognak hiányozni. De eljött az ideje a váltásnak. Hosszú időszaknak tűnik az, hogy 16 éven keresztül ugyanazt csinálod.”

Még több F1 hír:

„Tervezés tekintetében szeretem, amikor csak egy üres lap áll előttem. Azt gondolom, hogy a személyiségem szereti azt a bizsergést, amelyet az nyújt, ha valami nagy kihívást jelentő és ijesztő dologban találom magam.”

Cowell januárban nyújtotta be a felmondását, és júliusig töltötte be az ügyvezető igazgatói posztot a motorrészlegen. Viszont a HPP vezetőségi tagja lesz egészen az év végéig, hogy minél könnyebb legyen a váltás, amikor Hywel Thomas veszi át a részleget.

Bár Cowell azt mondta, még kérdéses, hogy mi lesz a következő munkája, viszont azt elmondta, hogy az év korábbi részében a Project Pitlane felnyitotta a szemét.

„A Project Pitlane felnyitotta a szemem, és a nap minden másodpercében ezen gondolkoztam, alig tudtam másra gondolni. Ez az a kihívás, amelyet a jövőben is csinálni szeretnék. Eközben tényleg úgy gondolom, hogy a bolygón nekem volt az egyik legjobb munkám. Sok barátom, de leginkább édesanyám őrültnek tart, amiért benyújtottam a felmondásom.”

Andy Cowell, Managing Director, HPP, Mercedes AMG, and Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Andy Cowell, Managing Director, HPP, Mercedes AMG, and Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Fotó készítője: Steve Etherington / Motorsport Images

„Mindenki azt kérdezgeti, hogy mit fogok következőleg csinálni. Ebben még nem vagyok 100 százalékig biztos, de remélhetőleg a következő munkám is nagy kihívást fog jelenteni. Remélem, hogy segíteni tudok majd vele, cégeknek, szervezeteknek és embereknek.”

Cowell azt is elmondta, hogy amíg a Mercedesnél marad, szeretné kitalálni, hogy mi legyen a következő állomás számára.

„Már 5 éves koromtól kezdve a motorsportnak óriási része volt az életemben, és a továbbiakban is a része lesz, az egyetlen kérdés, hogy mekkora. A Mercedes vezetősége megkért arra, hogy segítsek szeptemberig. És aztán marad szeptember, október, november és december, hogy meghozzam a döntésem.”

Nehéz verseny várhat a Ferrarira…


Sokat nem kellett várnunk arra, hogy egy remek onboard videót kapjunk Bahrein potenciális új vonalvezetéséről, amin az F1-es mezőny versenyezhet az év végén.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk „Eddig nem bizonyult Binotto nyerő embernek”
Következő cikk Wolff: Az F1 a történelme legnagyobb átalakulása előtt áll

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország