Továbbra is az F1 a végső célja a W Series kétszeres bajnokának

Jamie Chadwick, aki múlt hétvégén megszerezte zsinórban második bajnoki címét a kizárólag nők számára kiírt W Seriesben, úgy érzi, hogy „egy lépéssel közelebb” került a Forma–1-hez.

Továbbra is az F1 a végső célja a W Series kétszeres bajnokának

A brit egyébként már egy ideje része a Williams F1-es csapatának is, hiszen ott fejlesztőversenyzői feladatokat lát el. Idén pedig négy győzelmet szerzett a női sorozatban, és a 23 éves pilóta stílszerűen, egy sikerrel biztosította be második címét Texasban.

Így pedig van elég szuperlicenspontja, hogy akár a Forma–1-ben is versenyezhessen. „Továbbra is ez a végső célom. Még mindig sok mindent kell elérnem, mielőtt ez megtörténne, de úgy érzem, hogy a mostani hétvége után mindenképpen egy lépéssel közelebb vagyok hozzá” – nyilatkozta Chadwick A BBC Points Westnek.

Az eredményének tehát mindenképpen örül, de azt még nem tudja, hogy 2022-ben is visszatér-e a szériába. „Úgy érzem elértem azt, amit itt el lehet érni, és most ezt a platformot felhasználva szeretnék nagyobb dolgokat csinálni.”

Még több F1 hír:

„Jelenleg még semmi sem került megerősítésre a jövőt illetően, de remélhetőleg bizonyos tervek megvalósulnak majd. A W Series célja az, hogy egyfajta ugródeszka legyen számunkra. Most úgy érzem, hogy minden eddiginél jobb esélyeim vannak. Rajtam áll, hogy elvégezzem a munkát és jól teljesítsek, miközben úgy érzem, tényleg vannak lehetőségeim.”

Chadwick emellett arról is beszélt, hogy a Williams milyen formában támogatja őt, miközben reméli, hogy a későbbiekben további szerepet kaphat az F1-es istállónál. „Mindenben elképesztő mértékben támogattak engem. Nagyon szerencsés vagyok, hogy ilyen kapcsolatom lehet velük.”

„Sokat dolgozom a szimulátorban is, hogy segíteni tudjam őket a versenyhétvégék alkalmával. Annyira szerencsés vagyok, mert egy olyan csapatról van szó, melynek szívesen vagyok a része. Várom, hogy a jövőben még sokrétűbb legyen a szerepem” – fogalmazott a W Series idei győztese.

Mivel az F1 jövőre kötelezővé teszi a fiatal versenyzők pénteki bevetését, a Williams számára talán jó lehetőség lenne, hogy Chadwicket akár élesben is kipróbálják ilyen formában, ezzel megnézve, hogy mire lenne képes ilyen körülmények között.

Hamilton az egyik legfontosabb emberről beszélt az életében

megosztás
hozzászólás
Horner: Perez már Monzában és Szocsiban is nagyon erős volt
Előző cikk

Horner: Perez már Monzában és Szocsiban is nagyon erős volt

Következő cikk

Ricciardo tovább javított az F1 erősorrendjében, Verstappen lett az austini futam legjobbja!

Ricciardo tovább javított az F1 erősorrendjében, Verstappen lett az austini futam legjobbja!
Hozzászólások betöltése