További két koronavírus-fertőzöttet rögzítettek a Vietnami Nagydíj helyszínén

Délelőtt még arról számoltunk be, hogy van egy fertőzött a Vietnami Nagydíj helyszínén, azonban sajnos ez a szám már háromra nőtt azóta Hanoiban. A verseny elhalasztásáról vagy törléséről egyelőre nem esett szó.

További két koronavírus-fertőzöttet rögzítettek a Vietnami Nagydíj helyszínén

Délelőtt kiderült, hogy egy 26 éves nő, aki Európából érkezett vissza, megfertőződött a koronavírussal. A nő Hanoiban lakik, ami a Vietnami Nagydíj helyszíne, és áprilisban rendeznék az ország történetének első Forma-1-es futamát.

Azóta sajnos kiderült, hogy további két fertőzött van Hanoiban: egy 27 éves sofőr, illetve egy 64 éves nő, a 26 éves, Európából visszatérő nő nagynénje is megfertőződött a vírussal, így már három fertőzött van Hanoiban.

Még több F1 hír:

Valószínűleg mindkettejük a 26 éves nő által behozott vírus miatt fertőződött meg, így 20-ra emelkedett a fertőzöttek száma a Kínával határos országban. Legalább 200 embert, akik érintkeztek a 26 éves nővel, karanténba helyeztek, és megfigyelés alatt tartják őket.

Vietnamban az utolsó 24 órában négy embernek lett pozitív a tesztje a COVID-19-re. A 26 éves nő február 15-én a Londonban élő rokonait látogatta meg, majd Milánóba utazott, február 20-án pedig visszatért Londonba.

A Milánóban töltött ideje alatt Lombardia egy COVID-19 pozitív esetet sem dokumentált. Február 25-én a nő Párizsba utazott, hogy meglátogassa a testvérét. Február 29-én elkezdett köhögni, de nem ment el vizsgálatra.

További híreink:

Március 1-én már fájdalmai voltak és fáradtságra panaszkodott, de láza még nem volt. Március 2-án visszatért Vietnamba. Később lázas lett, rengeteget köhögött, és kórházba került, ahol megvizsgálták, és kiderült, hogy koronavírus-fertőzött.

Azon a gépen, amelyen a nő utazott, 201 utas volt, a hatóságok pedig jelenleg próbálják kideríteni az utasok neveit és hollétét. Vasárnaptól kezdődően minden Vietnamba érkezőnek ki kell töltenie egy egészségügyi nyilatkozatot.

A koronavírussal fertőzöttek száma 100 ezer fő körül van a jelenlegi mérések szerint, és körülbelül 3500 ember vesztette életét a vírus következtében. A Vietnami Nagydíjat április 5-én rendeznék meg, egyelőre arról nem esett szó, hogy elhalasztanák vagy törölnék az eseményt.


Exkluzív videón a Forma-1 2020-as mezőnye, benne a nevekkel, számokkal, eredményekkel, és mindennel, ami fontos. Természetesen az autó is helyet kapott az összeállításban.

 
megosztás
hozzászólás
Hiába a gyorsabb autók, rosszabbak lesznek idén a futamok?

Előző cikk

Hiába a gyorsabb autók, rosszabbak lesznek idén a futamok?

Következő cikk

Button: Hamiltonnak semmi oka a távozásra!

Button: Hamiltonnak semmi oka a távozásra!
Hozzászólások betöltése