Forma-1 Brit Nagydíj

Tovább szenved az Alpine – ez okozta Ocon kiesését

Esteban Oconnal ezúttal nem a büntetések pecsételték meg a sorsát, hanem az újabb technikai meghibásodás, amely miatt nem tudta befejezni a Brit Nagydíjat. A francia ugyanakkor bízik benne, hogy elő tudják hozni az autóban rejlő „nagy” potenciált.

Esteban Ocon, Alpine A523, George Russell, Mercedes F1 W14, Carlos Sainz, Ferrari SF-23

Három pont – ennyit sikerült összekaparnia az Alpine-nak az elmúlt két futamon, miközben a McLaren szárnyra kapott. Ennek köszönhetően a francia alakulat visszacsúszott a konstruktőri bajnokság 6. helyére, ami messze elmarad a várakozásoktól.

Ráadásul ha még ez sem lenne elég, a mostanában nem sok technikai meghibásodásokat hozó futamokon ismét az Alpine tűnt ki a mezőnyből, hiszen Ocon alatt ezúttal sem bírta végig a versenyt a technika.

„Frusztráló verseny volt” – elevenítette fel a hétvégén történetek Ocon, azaz az újabb műszaki meghibásodást. „Volt egy hidraulikaszivárgásunk, ezért be kellett bokszolnunk az autót, különben kigyulladtunk volna.”

„Tisztességes rajtunk volt, de onnantól kezdve ennyi volt. Sajnálom a dolgot” – folytatta Ocon, aki ugyan tudja, hogy az Alpine és ő maga sem üti meg azt a szintet, amit a szezon előtt reméltek, ugyanakkor mindig igyekszik a pozitívumokat magával vinni.

„Mindig vannak dolgok, amiket tovább vihetünk. Remélhetőleg erősebben térünk vissza a következő kettőre (futamra) a szünet előtt, és van néhány nagyszerű dolog, ami az autónkban van, szóval nagy reményeket fűzünk hozzá.”

A 2000-es évek közepén persze a Forma-1-es autók jeleskedtek a megbízhatóság terén, ugyanakkor Hamilton egyik legdominánsabb győzelme során minden összeállt…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Íme, ezzel a festéssel áll rajthoz a Williams a rajongók döntése alapján (kép)
Következő cikk Mick Schumacher: Wolff a legjobb csapatfőnök, akivel valaha együtt dolgoztam

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország