Tovább csúszik az egyezség Hamilton szerződéséről

A Mercedes csapatfőnökét, Toto Wolffot újfent Lewis Hamilton szerződésével kapcsolatban faggatták. Az osztrák mostani nyilatkozata alapján könnyen elképzelhető, hogy a szezon végéig nem lesz megállapodás.

Toto Wolff, Executive Director (Business), Mercedes AMG, and Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Lewis Hamilton fölényes diadallal biztosította be pályafutása hetedik világbajnoki címét a vasárnapi Török Nagydíjon. 2020 leglényegesebb kérdése így már három futammal a szezon vége előtt eldőlt.

A regnáló világbajnok szerződése az év végén lejár, habár mindenki arra számít, hogy továbbra is a Mercedesnél marad. A felek nem érzik sürgősnek, hogy asztalhoz üljenek.

Még több F1 hír:

A csapatvezető Toto Wolff nem szeretne határidőt szabni a megállapodást illetően. Könnyen elképzelhető, hogy a tárgyalásokra csak az évadzáró, Abu Dhabiban megrendezésre kerülő futamot követően kerül sor.

„Több, mint valószínű, hogy csak a szezon vége után lesz rá időnk” – ismerte el Wolff.

„Nem arról van szó, hogy ne lenne időnk, egymásra, de nem szeretnék magunkra idői nyomást helyezni azzal, hogy azt mondom, Bahrein vagy Abu Dhabi előtt bejelentjük az új szerződést.”

„Nem sürget minket az idő. Ha elkészült, szólni fogunk.”

Hamilton és Wolff korábban azt mondták, a világbajnokság bebiztosításáig szeretnének várni a tárgyalások megkezdésével.

A hétszeres világbajnok győzelme után elmondta, szeretné, ha a tárgyalások tervezetten haladnának, nem pedig idői nyomás alatt.

„Év közben végig a teljesítendő feladatra koncentráltam. Felesleges extra nyomást magamra helyezni emiatt” – mondta Hamilton.

„Nem szerettem volna foglalkozni ezzel addig, amíg a címeket be nem biztosítottuk. A Közel-Keleten még vár ránk három hétvége, ahol győzni szeretnék.”

„Még nincs kész, de biztos vagyok benne, hogy meg tudunk majd egyezni.”

Az Emilia-Romagna Nagydíj után néhányan megijedtek, amikor Hamilton úgy nyilatkozott, jövő évi indulása nem biztosított.

A Török Nagydíj után Toto Wolff úgy nyilatkozott, hogy a páros továbbra is motivált arra, hogy további rekordokat érjen el.

„Imádja a versenyzést, ahogy a csapat és én is. Az élet nem lenne olyan izgalmas, ha nem versenyezhetnénk a stopperóra ellen.” – mondta a Mercedes csapatfőnöke.

„A következő évben további sikereket szeretnénk elérni, aztán pedig óriási kihívás vár ránk a 2022-es szabályokkal. Még itt leszünk egy ideig” – tekintett előre Wolff.

Russell nem élvezte a török körülményeket

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk "Sz*r munkát végeztem!" - videón Leclerc verseny utáni dühöngése
Következő cikk Gasly: "Kínos volt a tempónk"

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország