Toto Wolff nem szereti a változásokat, de a tervezői csapat átrendezése telitalálat volt

A Mercedes csapatfőnöke a BBC-nek adott interjújában elmondta, a stabilitásban hisz, viszont az utóbbi években az autó annyira szenvedett a lassú kanyarokban, hogy muszáj volt cselekedniük.

James Allison, Mercedes AMG F1 Technical Director, Toto Wolff, Mercedes AMG F1 Director of Motorsport and Andy Shovlin, Mercedes-AMG F1 Chief Engineer

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A Mercedes csapatánál több olyan személy is dolgozik, például Andrew Shovlin főmérnök, vagy a főstratéga James Vowles, akik már akkor is ott voltak, amikor az istálló még Honda néven futott, nem is beszélve a BrawnGP-ként letudott 2009-es évet. A tervezői részlegre azonban nem jellemző ez a stabilitás.

Amikor 2014-ben Toto Wolff átvette az irányítást Ross Brawntól, megtartotta a mérnököket, és a McLaren egykori technikai igazgatóját, Paddy Lowe-t nevezte ki élükre. Három évnyi siker után Lowe elhagyta a csapatot, és az egykor a Ferrarinál és a Lotusnál/Renault-nál dolgozó James Allison váltotta, akinek érkeztével a részlegen több embert más szerepekbe helyeztek át. Wolff erről a BBC-nek így nyilatkozott:

„A gyengébb területeken muszáj változtatásokat eszközölni, de persze csak a legvégső esetben. És akkor is elsősorban áthelyezésekről, képzésekről, segítségnyújtásról van szó. Néha pedig egy fejlődő szervezet a korábbiaknál eltérő irányt vesz – például szabálymódosítások miatt – és ilyenkor az egyéni érdekeket kell nézni. Mindenesetre az embereimben hatalmas potenciál van szerintem, és láttuk, mire képesek, hogyha megfelelően motiváljuk őket.”

Még több F1 hír:

Idénre az autó tervezése is más hozzáállással zajlott. Az utóbbi időkben a Mercedes szenvedett a lassabb pályákon, így Allison irányításával a tervezői gárda egy merőben más filozófiával állt neki az idei kocsi megrajzolásának, az eredmény pedig az, hogy a W10 legnagyobb erőssége a lassú kanyarokban meglévő sebessége:

„Olyan környezetet kell kialakítanunk, amelyben az erősségeinken tovább gyúrhatunk, a gyengeségeinket pedig redukálhatjuk. Korábban nagyon látszott, hogy a budapestihez, vagy szingapúrihoz hasonló nagy leszorítóerőt igénylő pályákon alulteljesítettünk, és igyekeztünk ezen fejleszteni. Teljesen feje tetejére állítottuk az aerodinamikai felfogását a kocsinak, mert tudtuk, vagy legalábbis reméltük, hogy ezt engedik a szabályok. És ahogy az ábra mutatja, ez a döntés telitalálat volt.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Brit Nagydíj hivatalos időrendje: visszavág a Mercedes?
Következő cikk Ilyen boldog Hamilton kutyája, amikor megérkezik a gazdi

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország