A Mercedes nagyon sajnálja Bottast, akinek egyre csak nő a hátránya

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke elmondta, egyik szeme sír, a másik nevet, mert míg a második helyről induló Valtteri Bottas versenye hamar gallyra ment, Lewis Hamilton olyan produkciót mutatott be, amit nem fog egyhamar elfelejteni.

Toto Wolff, Executive Director (Business), Mercedes AMG

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

A két Mercedes közül a tegnapi kvalifikáció ezúttal Valtteri Bottasnak sikerült jobban, aki a második helyre tudta behozni a kocsit Max Verstappen mögött. Nem sokáig élvezhette ezt a pozíciót a versenyen azonban: Az első körben pár szerencsétlen koccanás miatt az első szárnya komolyan megsérült, ezért hamar ki kellett állnia a boxba, és végül csak a nyolcadik helyet tudta megszerezni. Toto Wolff, csapatfőnök erről a következőket mondta:

„Épp ezért nem ugrálok örömömben, mert ez eléggé lelomboz. Tegnap a kvalifikáció után annyira fel volt pörögve, remek kört ment, és a verseny előtt is megfelelő idegállapotban volt. De a szerencsétlen incidensek, az érintkezés Lewisszal, majd Charlesszal, egy kör alatt az egész ment a levesbe. Ez szörnyű, és nagyon sajnálom őt.”

Még több F1 hír:

Amíg Bottas a mezőny végéről igyekezett magát előreküzdeni, Lewis Hamilton egy roppant okos versenyzéssel szerezte meg a győzelmet, és ez csak abban a tudatban erősítette meg Toto Wolffot, hogy a megfelelő versenyzők nélkül bármilyen jó autót is építsenek, sehol sem lenne a csapat:

„Ahhoz, hogy egy ilyen korszakban dominálni tudjunk, egy istállónak rendesen össze kell érnie, és különleges teljesítményt nyújtania. Egyrészt a csapattagok mibenléte sem utolsó, de a megfelelő versenyzők nélkül tényleg nem ér semmit az egész. Lewis versenye ma szerintem egy másik dimenzióba való volt.”

„A kölcsönös tisztelet közte és Valtteri között az első körben ott volt, bár ennek a meglétében mi sohasem kételkedtünk. Aztán amikor a keményeken beérte Verstappent és üldözte, akkor lehetett látni, hogy szintén két olyan pilótáról beszélünk, akik maximálisan tisztelik egymást, elvégre máshogy nem tudnának egymás mellett bevenni egy kanyart ilyen sebességnél. És a végén még egy elképesztő teljesítmény. Már amikor meglátta Maxot, akkor tudtuk, hogy ez meglesz neki.”


A Forma-1-ben szinte minden a biztonságért felel, és természetesen ez alól a versenyfelszerelések sem jelentenek kivételt. A PUMA is rendkívül nagy hangsúlyt fektet arra, hogy Lewis Hamilton és Valtteri Bottas a lehető legnagyobb biztonságban üljön az autójában.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Innen nincs visszaút, Hamilton hatszoros F1-es világbajnok lesz?
Következő cikk Hamilton köszöni a Mercedesnek, hogy hagyták kicsit regenerálódni

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország