BRÉKING

Toto Wolff: Ma 100/100 pontot adnék a stratégiára!

Niki Lauda szerint ma minden visszatért a normális kerékvágásba, és ezzel Toto Wolff, a Mercedes Motorsport csapatfőnöke is egyetért. A Mercedes ma is kettős győzelmet szerzett Lewis Hamilton vezetésével.

Toto Wolff (csapatfőnök)

"Megszereztük az első és a második helyet. Ez a verseny más volt, mint a Maláj Nagydíj, és ebben reménykedtünk."

"A tempónk jó volt a lágy keveréken, így nem kellett aggódnunk. Igazából végül tovább is kint tudtunk maradni, mint a Ferrari. Hamilton lenyűgöző volt, a tempója szuper volt, szóval igazán megérdemli a győzelmet. Itt nem volt olyan különösen meleg, ami a Ferrarinak nagyon fekszik. A tél folyamán elképesztő fejlődésen mentek keresztül, főleg, ha visszagondolunk arra, hogy hol is álltak Abu Dhabiban. Komolyan kell vennünk őket, mert megnehezíthetik a dolgunkat."

A verseny előtt Hamilton és Vettel majdnem összeakadtak a boxutca kijáratánál. A brit világbajnok ezen kicsit fel is húzta magát, de Toto Wolff szerint semmi különös sem történt.

"A verseny előtti pillanatokban mindenki nagyon ideges, itt is ezt láthattuk. Lewis veszélyesnek ítélte Seb megmozdulását."

A rajtnál a két Mercedes pilóta egymás mellől indult, és egy kisebb csata is volt köztük, de semmi sem történt.

"Amíg a szabályoknak megfelel, addig nekem sincs problémám vele. Csak a pozíciójukért harcoltak, majd megvizsgáljuk, de nem volt semmi probléma. Nem szabad elfelejteni, hogy egymás ellen is versenyeznek (Rosberg és Hamilton)."

A verseny közepén Rosberg elég közel került Hamiltonhoz.

"Hamilton csak az abroncsokra koncentrált. Nico azonban közé, és Vettel közé szorult, szóval nehéz helyzet volt. Ez egy láncreakció volt, ezért szóltunk rá Lewisra, hogy gyorsuljon. Megnézzük, hogy mit kellene csinálnunk a jövőben egy hasonló helyzetben. Az abroncsok kezelésénél fontos, hogy figyelembe vegyük, hogy egymás ellen is harcolnak, amit mindig is megengedtünk. Ilyen helyzetekben persze sok tényezőt figyelembe kell vennünk, de ezt majd később megvitatjuk."

Ami a stratégiát illeti, ma 100/100 pontot érdemelnek a Mercedes stratégái.

"A stratégiánk szinte mindig 99.9%-os, szóval szinte hibátlanok. Malajziában sem a stratégia volt a probléma, hanem az abroncsok kezelése. A két kiállás egyszerűen nem feküdt nekünk, de valóban a stratégiát megoszthattuk volna a versenyzőink között. Ma azonban 100/100 pontosak voltunk."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Raikkönen: Felállhattam volna a dobogóra Kínában, de tény, jobb munkát kell végeznem!
Következő cikk A 17 éves Verstappen a Kínai Nagydíj egyik legjobbja volt, de a technika közbeszólt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország