Galéria

Toto Wolff ezúttal boldogan csapkodhatott a Mercedesnél a Hungaroringen

Az osztrák szakembert az egyik legjobbnak tartják a Forma-1-ben, hiszen kiváló munkát végez a Mercedesnél, ahol nem mellesleg részvényes is, így duplán fontos számára a csapat sikere.

Toto Wolff, Executive Director (Business), Mercedes AMG, celebrates victory

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Toto Wolff éveken át Niki Laudával közösen irányították a Mercedes F1-es alakulatát, de az osztrák legenda sajnálatos módon már nem lehet közöttünk. Mindez Wolff számára egy törést jelentett, hiszen nemcsak a legfontosabb munkatársát, hanem a barátját is elvesztette, akivel mindig közösen utazott el a helyszínekre.

 

Wolff azonban továbbra is kiválóan végzi a munkáját, és ez lehet az első olyan év, amikor „egyedül” vezeti világbajnoki győzelemre az alakulatát, mely 2014 óta legyőzhetetlen. Ezzel pedig megdönthetik a Ferrari nagy rekordját, amire minden esélyük megvan, hiszen magabiztosan vezetik a bajnokságot, és a riválisok közül csak a Red Bull-Honda tudott nyerni, mindössze két alkalommal, míg a Ferrari egyelőre nem ünnepelhetett a dobogó legfelső fokán.

Toto számára nagyon fontos volt, hogy a katasztrofális Német Nagydíj után legalább dobogóra álljanak, de ennél több történt, mivel Lewis Hamilton nyert, ráadásul egy igen taktikus csatát húztak be Max Verstappen és a Red Bull ellen, aminek nyilván nagyon örült a csapat első embere, amiről alább egy képes összeállítást találhattok a kulisszák mögül.

Toto Wolff, Mercedes AMG
Toto Wolff, Mercedes AMG
Toto Wolff, Mercedes AMG
Toto Wolff, Mercedes AMG
Toto Wolff, Mercedes AMG
5

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Körről körre a Magyar Nagydíj: Hamilton „letarolta” Verstappent
Következő cikk Sainz: Nem hiszem, hogy sokáig közel tudok maradni Gaslyhoz…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország