Toto Wolff a Mercedes fejlesztéseiről: „Lesz még idén egy-két innováció...”

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elmondta, hogy jönnek még fejlesztések a W14-re, azonban a szélcsatornában már nem foglalkoznak az idei autóval.

George Russell, Mercedes W14

A Mercedes szempontjából nem kezdődött jól az új technikai korszak 2022-ben, ennek ellenére is sokáig kitartottak a „zeropod” koncepció mellett, amelyet végül az idei monacói hétvégén váltottak le.

Ezt a lépést tartja fontosnak a német istálló csapatfőnöke, Toto Wolff is, aki a GPFans szerint arról beszélt, hogy rögtön előre tudtak lépni ezzel a változtatással:

Még több F1 hír:

„Szerintem a Monacóban bevezetett fejlesztési csomag fontos volt. A szélcsatornában is láthattuk azt az előrelépést, amit a koncepcióváltás okozott. Hogyha nyomsz egy resetet, akkor néha eleinte leszorítóerőt is vesztett, de az adatok azt mutatták, hogy előreléptünk.”

Wolff azt is elárulta, a szélcsatornában már nem a 2023-as autójukkal foglalkoznak, viszont így is jönnek még új alkatrészek, innovációk a W14-es autóra:

„Jönnek még új alkatrészek, némelyeket már le is gyártottunk, némelyeket pedig hamarosan fogunk legyártani. A szélcsatornánk az idei kocsinkra vonatkozóan már bezárt, de ettől még jönnek fejlesztések.”

„A kocsit érintően is fog még érkezni nagy változás. Bizonyos dolgokban egy kicsit konvencionálisabbak leszünk, azokban a dolgokban, amelyek kapcsán leszűrtük, hogy korábban tévedtünk. Míg más dolgokban beépítjük az eddig tanultakat, szóval lesz még egy-két innováció” – mondta Wolff.

A Mercedes-csapatfőnök múlt hétvégi, a Red Bullt és Verstappent érintő nyilatkozatára Marko is reagált.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az Aston Martinnak Vegasra tanulnia kell a Monzában látottakból
Következő cikk Rosberg: Ugyanúgy le tudnám győzni Verstappent, mint Hamiltont

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország