BRÉKING

Totálisan esélytelen a Mercedes a Magyar Nagydíjon?

A német gyártó csapata továbbra sem találja a végső megoldást arra, hogy megállítsa a komolyabb gumikopást az autóján. A csapat most egy új technikát próbált ki ennek érdekében.

Az „illegális” 1000 kilométeres teszt után úgy tűnt, hogy a Mercedes megoldotta a gumikopással kapcsolatos kérdéseit, melyek gyakorlatilag a 2010-es „beszállás” óta üldözi őt. Nos, mint az utólag kiderült, ez a probléma nem szűnt meg, és Lewis Hamilton, valamint Nico Rosberg alatt továbbra erősen küszködik a W04 meleg körülmények között.

A mezőny ezen a hétvégén Magyarországon fog versenyezni. Mogyoródon a levegő hőmérséklete várhatóan a 40°C-ot is el fogja érni, ami az aszfalthőmérsékletet tekintve 54°C fölé is emelkedhet. Új Pirelli abroncsok ide, vagy oda, ez a lehető legrosszabb hír a németek számára, akik most egy új technikai megoldással próbálkoznak.

A német Auto Motor und Sport most arról számolt be, hogy a csapat mérnökei az autókra infravörös hőkamerákat szereltek fel, közvetlen az első légterelőre, figyelvén a gumikopást. Mindez lehetővé teszi a technikai stáb számára, hogy a verseny ideje alatt folyamatosan részletes adatokat kapjanak a gumik hőmérsékletéről, és a degradációról.

A Mercedes eredetileg a fiatal versenyzők tesztjén szerette volna tesztelni az új elemeit, de az 1000 kilométeres tesztje miatt nem lehetett ott Silverstone-ban, így a passzív DRS fontos frissítése már a Nürburgring előtt felkerült a gépre. A rendszert elsőként Rosberg próbálhatta ki, de az első szabadedzés után az már nem kapott helyet az autón. Lehetséges, hogy a Mercedes csak adatgyűjtés céljából szerelte fel a rendszert Németországban.

Ross Brawn, a Mercedes csapatfőnöke azonban elmondta, nem zárják ki annak a lehetőségét, hogy újra használják a megoldást a szezon hátralévő részében. Miután a technikai megoldás 2014-ben is szabadon használható, különösen érdemes fejlesztési forrásokat fordítani rá. A passzív DRS azonban az egyik legnagyobb kihívást jelenti a mérnökök számára, akik rendre problémákba ütköznek a levegő egyenetlen áramlása miatt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Öröm a határ túloldalán: Lauda, Berger, és Wurz is Didi-t méltatja
Következő cikk A Hungaroring maga lehet a pokol a Mercedes számára

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország