Tost Ricciardo alphatauris esélyeiről beszélt – az ausztrál kezdhet bizakodni?

Daniel Ricciardo akár vissza is térhet az AlphaTaurihoz, ahol korábban már versenyzett, nyilatkozta Franz Tost csapatvezető, de ennek persze azért lennének bizonyos feltételei.

Daniel Ricciardo, Third Driver, Red Bull Racing

Ricciardo 2012-ben és 2013-ban ment az akkor még Toro Rossi néven futó istállónál, majd 2014-től már a Red Bullnál versenyzett, ahol pályafutása legnagyobb sikereit aratta. Idénre azonban nem talált magának ülést azok után, hogy a McLaren felbontotta vele az eredetileg 2023 végéig szóló szerződését.

A nyolcszoros győztes azonban már elhatározta, hogy jövőre szeretne visszatérni, azt viszont többször is kihangsúlyozta, hogy elsősorban egy élcsapatnál vezetne szívesen, az AlphaTauri pedig jelenleg minden, csak nem élcsapat, hiszen a faenzaiak az utolsó helyet foglalják el a konstruktőri tabellán.

A csapat ráadásul mindig is a juniorok fejlesztéséről szólt, és Franz Tost elmondta, hogy ez a továbbiakban sem fog változni, ennek ellenére azonban nyitottak arra, hogy valaki mást hozzanak be, amennyiben nem lesz megfelelő juniorjuk. Az F2-ben jelenleg Ajumu Ivasza és Isack Hadjar vitézkedik, de nem feledkezhetünk meg a japán Super Formulában versenyző Liam Lawsonról sem.

„A filozófia elég világos, a teljesítmény dönt. A csapat viszont a fiatal pilóták neveléséről szól. Van néhány jó versenyzőnk, Ivasza jól megy, Hadjar is jól megy, nekik azonban még túl korai lenne. Előbb-utóbb majd nálunk vezethetnek, de ha még nem állnak készen, akkor talán más megoldást kell találnunk. Egyelőre azonban még nem beszéltünk erről.”

Az AlphaTaurinál egyébként elsősorban Nyck de Vries helye lehet veszélyben, hiszen a holland már elég sok kritikát kapott a várakozásoktól elmaradó teljesítménye miatt. Tost viszont arra számít, hogy az általa ismertebb pályákon már jobb lehet a holland teljesítménye.

Ezek alapján tehát úgy tűnik, sok múlik a Red Bull juniorjain, valamint De Vries további formáján, így Ricciardo visszatérése még közel sem biztos, mindenesetre némi remény azért mégis mutatkozik az esetében.

Helmut Marko tanácsadó előszeretettel kritizálta eddig De Vriest, aki viszont most reagált ezekre.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen az utolsó percben csente el a Ferraritól az FP1-es elsőséget Ausztriában
Következő cikk Kiderült, ki helyettesítette volna Sergio Perezt a Red Bullnál

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország