Tost kiáll Cunoda mellett: „Én szeretem a problémás gyerekeket”
Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost is reagált Helmut Marko azon szavaira, miszerint a japán versenyző a Red Bull-család rosszcsontja, akivel sok probléma van.

A Brit Nagydíjon az AlphaTauri két versenyzője ütközött egymással, miután Juki Cunoda túlságosan is ambiciózus volt a Pierre Gasly elleni előzési manővere során. A hiba pedig nemcsak a faenzai gárda futamát tette tönkre, hanem közvetve Max Verstappenét is.
Marko ezek után a ServusTV-nek nyilatkozott Cunodáról, és mondta azt, hogy ő a problémás gyermek, aki mellé ráadásul egy második pszichológust is fogadtak nemrég, mert a rádióban továbbra is túl ingerlékeny és sokat is káromkodik.
Ezek után még az osztrák hétvége folyamán Tost vette védelmébe a fiatal pilótát. „Én szeretem a problémás gyerekeket, mert velük lehet kezdeni valamit. Ezzel szemben a szent gyerekeket nem igazán kedvelem. Juki hibázott Silverstone-ban, ezt ő is tudja. Még mindig zajlik a fejlődési folyamata.”
„Ugyanakkor gyors versenyző, ezt ezen a hétvégén is bizonyította. Ő a saját útját járva fogja megmutatni, mire képes, csak ehhez kell némi idő. Amennyiben idén úgy folytatja tovább, ahogy eddig ment, kivéve persze a baleseteket, akkor jó esélyei vannak a maradásra” – mondta már Cunoda jövője kapcsán a rutinos szakember.
„Ez nyilván rajta is múlik. Ha jól teljesít, akkor maradni fog, ha nem, akkor menni. Ennyire egyszerű.” A silverstone-i incidens kapcsán azért még Tost is hozzátette, hogy versenyzője túlzottan türelmetlen volt.
„Az természetesen egy rémálom volt a csapat számára. A pilótáink pontszerző helyen álltak, és tudtuk, hogy Silverstone nehéz lesz számunkra, szóval tényleg jó helyzetben voltunk. Juki azonban kissé türelmetlen lett, megpróbálta kifékezni Gaslyt, elveszítette a hátulját és egymásba mentek.”
„A futam után aztán egyből az irodámba hívtam őt, és megmondtam, hogy ilyet nem csinálhat, muszáj nyugodtabbnak és fegyelmezettebbnek lennie. Nem ez volt az első és az utolsó csapattársak közötti ütközés, de ettől még el kell kerülni.”
Ami pedig a pszichológust illeti, Cunoda kifejtette, hogy már az F2-es idők óta dolgozik szakemberrel, de most váltott egy másik személyre. Hogy ez mekkora segítséget jelent neki a továbbiakban, az majd a szezon második felében kiderül.
Virtuális körön tapasztalhatod meg a Red Bull Ringet
Bottas így vélekedik Russell teljesítményéről
A McLarennél ezt látják az 2022-es szabályok legfontosabb megoldandó problémájának
Hamilton Leclerc-nek: „Nem akarlak eltalálni és a bukótérbe küldeni”
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.