Teljesen felesleges a takargatás a Forma-1-ben

Az AlphaTauri csapatfőnöke szerint idén a középmezőny egy nagyobbat léphet a top3 felé, de utolérni legkorábban is csak 2023-ban lehet a legjobbakat.

Teljesen felesleges a takargatás a Forma-1-ben

Az AlphaTauri csapatfőnökét a szerdai tapasztalatokból kiindulva arra kérték, értékelje a látottakat a jövőt illetően. Az idei évben hatalmas lesz a taktikázás a fejlesztések körül, hiszen már tavaly év végén is kénytelenek voltak a csapatok megosztani az erőforrásokat.

Az idei autó mellett már a 2021-est is fejleszteni kell, ugyanis jövőre nagy változások jönnek, amelynek startjánál nem ildomos lemaradni. Mindenesetre nem lehet tudni, hogy melyik csapat mikor adja fel az idei fejlesztéseket, mindenesetre könnyen lehet, hogy a nagyok korábban kezdenek a jövőre koncentrálni.

"Ez attól is függ, hogy milyen különbség alakul ki a legjobbak között. Ha a Red Bull, a Mercedes és a Ferrari harcolni fog a címért, akkor egyik sem akarja majd elveszteni. És akkor még megtörténhet, hogy ők fognak jobban koncentrálni az idei autóra" - mondta Tost.

"De nekik annyival több erőforrásuk van, és annyi pénzt költhetnek el, hogy bármit megtehetnek. Már mondtam korábban is, hogy 2021-re is előnnyel fordulnak majd, de remélem, hogy tévedek. Szerintem 2022-ben vagy 2023-ban történhet valami. Előbb nem számítok nagy változásra" - mondta Tost.

Még több F1 hír:

De a különbség csökkenhet? "Ez az év lehet az, amelyikben a középmezőny egy kicsit közelebb kúszhat a legjobbakhoz. Hogy miért? Mert nem voltak jelentős szabályváltoztatások. És ha nincs változás, akkor a kisebb csapatoknak nagyobb az esélye felzárkózni" - vélekedett az AlphaTauri csapatfőnöke.

Idén először a garázsokban nem lehet titkolózni, még ha a csapatok közül volt, amely szerdán ezt meg is próbálta.

"Ezzel nincs bajom, mindig is mondtam, hogy a szurkolókat érdeklik az ilyen részletek, nem szabad elrejteni az emberek elől. Tudom, hogy az F1-ben nagy a paranoia, de mindegy, hogy mennyire titkolózol, a többiek úgyis tudják, hogy merre akarsz tartani" - mondta Tost.

A barcelonai teszt első napján Daniil Kvjat próbálhatta ki az AT01-re keresztelt idei autót, amellyel holnap Pierre Gasly gyakorolhat a spanyolországi pályán.


Újabb videót osztott meg filmforgatási napjáról az AlphaTauri, most a fedélzeti belső kamerából nézhetjük, ahogyan Daniil Kvjat bejáratta az AlphaTauri Hondát.

megosztás
hozzászólás
Videón a Williams hatalmas előrelépése: 2019 Vs. 2020
Előző cikk

Videón a Williams hatalmas előrelépése: 2019 Vs. 2020

Következő cikk

ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Barcelona - 2. nap (+LIVE TIMING)

ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Barcelona - 2. nap (+LIVE TIMING)
Hozzászólások betöltése