Tost: Cunoda nagyon sikeres Forma-1-es jövő elé néz

A 2021-es Forma-1-es szezon előtt óriási figyelem övezi a sorozat újonc pilótáit, hiszen idén három fiatal tehetség is megejti a bemutatkozását a száguldó cirkuszban. Sokak szerint Cunoda közülük az egyik legnagyobb reménység, és ezeket a véleményeket Tost is osztja.

Yuki Tsunoda, Alpha Tauri

Yúki Cunoda nagyon erős benyomást tett a Red Bullra, hiszen rögtön az első F2-es évében a 3. helyen végzett a bajnoki végelszámolásban. Többek között ennek az remek teljesítménynek, valamint a futamgyőzelmeinek köszönhetően a Milton-Keynes-i alakulat lehetőséget biztosított a fiatal japán számára az F1-ben, aki így az AlphaTaurinál folytatja a pályafutását.

Habár a média egy darabig nem úgy foglalkozott Cunodával, mint aki esélyes lenne bekerülni a Forma-1-be, Helmut Marko egy tavaly decemberi interjújában egyértelműen kijelentette, hogy az F2-ben mutatott teljesítménye alapján a japán volt a legkonzisztensebb pilóta a sorozatban.

Még több F1 hír:

Franz Tost, az AlphaTauri csapatfőnöke szintén nagyon elismerően beszélt az újonc pilótáról. Elmondta, hogy habár Pierre Gasly az elején még jelentős kihívás elé állíthatja, hosszú távon arra számít, hogy nagyon kiélezett lesz a harc kettejük között.

„A mérnökök nagyon sok időt töltöttek azzal, hogy elmagyarázzák neki a technikai információkat az autóról, hogy elmagyarázzák a kormány részleteit, valamint a beállításokat” – magyarázta Tost. „A táplálkozásán és az erőnlétén szintén dolgoztunk.”

„A teszteken Imolában és Misanóban Cunoda nagyszerű munkát végzett. Folyamatosan javult és fejlődött. Ha az autónk úgy dolgozik, ahogy mi azt akarjuk és ahogy elképzeljük, Júki azonnal ott lesz. Meggyőződésem, hogy az eddig mutatott potenciállal Júki nagyon sikeres Forma-1-es jövő elé néz.”

Aston Martin AMR21 technikai elemzés!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen és Hamilton, akár Messi és Ronaldo?
Következő cikk Stroll szerint édesapja munkája „igazán elképesztő”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország