Tost: Az előrelépés 70 százalékban a Honda-motornak köszönhető

Az AlphaTauri a legjobb öt között kíván végezni a 2021-es szezonban a konstruktőri bajnokságban. A csapat tavaly hetedikként végzett, és egy ideig versenyben voltak az előkelőbb pozíciókért is. Idén minden eddiginél jobb teljesítményre lehetnek képesek.

Tost: Az előrelépés 70 százalékban a Honda-motornak köszönhető

A szezon első futama után úgy tűnik, hogy a McLaren és a Ferrari lesz harcban a harmadik helyért a csapatok bajnokságában, ám egyelőre talány övezi az AlphaTauri teljesítményét, minek után Gasly rögtön az első kanyarok után kiesett Bahreinben.

Franz Tost azonban úgy gondolja, hogy a francia remek eredményt érhetett volna el, amit az is alátámaszt, hogy Cunoda lenyűgöző felzárkózást mutatott be élete első Forma-1-es versenyén, amelyen végül a 9. helyen végzett.

Még több F1 hír:

„Apró fejlesztéseket hajtottunk végre az alvázon, de a nagyobb előrelépés a Honda erőteljes motorja miatt történhetett. Azt mondanám, hogy a 70 százaléka a fejlődésünknek a japánoknak köszönhető, és csak 30 százalék magának az autónak” – mondta el az AlphaTauri csapatfőnöke a Speedweek.com-nak.

„Arra számítok magunktól, hogy gyakori résztvevői leszünk a Q3-nak, valamint hogy a pontokért leszünk harcban a versenyeken. A csapat számára az 5. hely lenne a cél a konstruktőrök között” – tette hozzá Franz Tost.

A következő versenyre a hétvégén kerül sor Imolában, ahol a bahreini körülményekhez képest jelentősen megváltozott környezeti viszonyokhoz kell alkalmazkodniuk a csapatoknak. Hamarosan tehát választ kaphatunk az erőviszonyokkal kapcsolatos kérdésekre.

Leclerc: Vettel visszajelzései nagy különbséget...

megosztás
hozzászólás
Az AlphaTauri tovább fejlődik – irány az élmezőny?

Előző cikk

Az AlphaTauri tovább fejlődik – irány az élmezőny?

Következő cikk

Marko: Vettelnek öt versenyre van szüksége, hogy formába lendüljön

Marko: Vettelnek öt versenyre van szüksége, hogy formába lendüljön
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Pierre Gasly
Csapatok AlphaTauri
Szerző Szántó Dániel