Tost: A 16 éves Verstappen 2 másodperccel gyorsabb volt a többieknél
Franz Tost elképesztőnek találta az alig 16 éves Max Verstappen tempóját, aki egy németországi szereplése alkalmából rögtön jelentősen gyorsabb volt, mint a riválisai.
Max Verstappen 2023-ra már háromszoros világbajnoknak mondhatja magát, ráadásul egy olyan szezon végén tették fel a koronát a holland fejére, amelyben 19 győzelmet abszolválva elképesztő rekordokat állított fel.
A Red Bull pilótája azonnal letette a névjegyét a versenyzés világában, mikor már a Forma-1 kapujában állt. Erre a pillanatra emlékezett vissza az a Franz Tost, aki a 2000-es évek közepétől a száguldó cirkusz fontos tagja volt.
„Emlékszem Maxra a Norisringen [a németországi versenypályán] 16 évesen. Vizes volt (a pálya), és másfél-két másodperccel gyorsabb volt, mint bárki más” – árulta el az idény végén leköszönő csapatvezető a BBC-nek.
„Azt mondtam, az összes többi versenyzőnek vissza kellene adnia a licenszét, az egyetlen versenyző ebben a mezőnyben Max Verstappen” – folytatta a visszaemlékezést Tost, aki később a Forma-1-ben is ehetőséget biztosított a hollandnak.
Mint ismert, a holland mindössze 17 évesen, a 2014-es Japán Nagydíjon debütált az F1-es szabadedzésen a Toro Rossóval. Tost lenyűgözőnek találta, hogy Verstappen mennyire gyorsan felvette a ritmust a száguldó cirkuszban.
„Az első tesztjén nagyon lenyűgözött, hogy milyen gyorsan alkalmazkodott a sebességhez és a fékezéshez. Általában a versenyzőknek 100-150 kilométerre van szükségük ahhoz, hogy megszokják azt a hatalmas erőt, amellyel egy F1-es autó rendelkezik gyorsításkor és fékezéskor. De már az első körtől kezdve mindenre azonnal ráérzett.
Eközben Christian Horner a Forddal történő együttműködéséről árult el szaftos részleteket, és elmondta, hogy mindkét fél merész lépést tett a siker felé vezető úton.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.