Törökország igyekszik elkerülni a tavalyi drámát

A soron következő Forma–1-es verseny helyszíne, az Isztambul Park vélhetően több tapadással várja majd a pilótákat, miután a tavalyi verseny óta bizonyos munkálatokat végeztek el az aszfaltján.

Lance Stroll, Racing Point RP20, Sergio Perez, Racing Point RP20

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

Mivel korábban 2011 óta nem volt ott F1-es verseny, ezért a 2020-as visszatérés előtt az egész pályát újraaszfaltozták. A munkálatok azonban csak néhány héttel az esemény előtt fejeződtek be. Az eredmény az lett, hogy mindenki csak küszködött a tapadás hiányával a Pirelli legkeményebb abroncsain.

Az olasz cég később elmondta, hogy ha időben tudomást szerez arról, hogy új aszfaltot kap a török pálya, akkor puhább keverékeket vittek volna. A probléma pedig csak tovább súlyosbodott, amikor szombaton és vasárnap is komolyabb eső érkezett.

Még több F1 hír:

Az FIA versenyigazgatója, Michael Masi azonban nemrég minden csapatot informált arról, hogy bizonyos fejlesztések részeként „az egész pálya felületét kezelték a tapadási szint növelése érdekében”. Ez pedig vélhetően további segítséget jelent majd az aszfalt szokásos öregedése mellett.

A nagyobb tapadás viszont újabb kihívás lesz mindenki számára, hiszen így a tavaly gyűjtött adatok kevésbé lesznek relevánsak. „A szezon során gyakran küldünk a csapatoknak információkat, ha valamilyen változás történik egy adott helyszínen” – mondta Masi a Motorsport.com-nak.

„Legyen szó a gumifalakról, a kerítésekről, kapukról, lehetséges újraaszfaltozásokról, bármiről. A török aszfaltcsíkot pedig igazából nagynyomású vízsugárral kezelték, ami egy megszokott eljárás. Ezt már többször is láttuk például Szingapúrban, mert ott a közúti forgalom miatt gyakran aszfaltozzák újra az utakat.”

 

Amikor megkérdezték tőle, hogy 2020-ban bakot lőtt-e a pálya, Masi így felelt: „Szerintem csak az időzítésen múlt. Ezt szerintem akkor is elmondtuk. Ez volt a gond, és azóta már megfelelően javítottak a helyzeten.”

Az F1 sportigazgatója, Ross Brawn szerint azonban a kevés tapadás csak a pilóták kihívásait tette komolyabbá, ami pedig jó volt a show szempontjából. „Megértem, hogy a versenyzők nem voltak boldogok a tapadás mértékével. Mindez azonban a késői döntésnek volt köszönhető, mert a Covid miatt át kellett variálnunk a versenynaptárat.”

„Szerintem a versenyzőknek pedig néha emlékezniük kell arra, hogy ez arról szól, ki halad át először a célvonalon, és miközben a tapadási viszonyok rosszak voltak, ez mindenkire egyformán hatott. Egyesek elfogadták, míg mások zavarónak találták” – nyilatkozta még tavaly Brawn.

Barrichello örül, hogy Hamilton érte el a 100 győzelmet

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Norris megtanulta a leckét az Orosz Nagydíj után
Következő cikk Domenicali „hihetetlen" futamot vár Katarban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország