Törökország "egy kihagyott ziccer" volt a McLaren szerint

A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl szerint a Török Nagydíj egy kihagyott ziccer volt számukra annak ellenére, hogy Carlos Sainz és Lando Norris is remekül küzdötte magát vissza a pontszerzők közé.

Andreas Seidl, Team Principal, McLaren

Sam Bloxham / Motorsport Images

A McLaren mindkét pilótájának csalódást keltően sikerült az időmérője és ezen az utána érkező rajtbüntetések csak rontottak. Sainz a 15. rajtkockából indulva nagyon jó teljesítménnyel az ötödikig jött előre, mindössze 2,4 mp-cel lemaradva a második Sergio Pereztől. Norris gyenge rajtja után a nyolcadik helyen végzett, de a leggyorsabb kör is az övé lett.

Ezzel a McLaren csupán öt pontot veszített a Racing Point ellen a konstruktőri pontverseny harmadik helyéért folytatott küzdelemben. A silverstone-i csapat akár kettős győzelmet is szerezhetett volna, de végül egy második és egy kilencedik hellyel kellett beérniük.

A csapatfőnök, Andreas Seidl szerint ennél jobb versenyük lehetett volna, ha simábban megy az időmérő: „Ha csak a futamot nézzük, akkor egy kihagyott ziccerként is tekinthetünk a hétvégére, mert amilyen tempója van az autónak, ahogy feljöttünk a Ferrarira, ha kicsit jobban nyomjuk mi is Carlos mellett, talán még több pontot szerezhettünk volna.”

Még több F1 hír:

„Ugyanakkor ez egy nehéz döntés volt, mert a gumik élettartama pengeélen táncolt, könnyen nullázhattunk is volna. Mindenesetre a csapat jól vezényelte le a futamot a versenyzőkkel együtt és elégedett vagyok az eredménnyel.”

„A leginkább figyelemre méltó az volt, hogy milyen tempónk volt, főleg az intereken. Az autó életre kelt. Amint szabad terület volt előttük, Carlos, de különösen Lando nagyon meglepő és gyors tempót tudott diktálni.”

Annak ellenére, hogy jobb eredményt is elérhettek volna, Seidl a Motorsport.com kérdésére elmondta, elégedettek lehetnek: „Egy ilyen verseny után, ahol különleges körülmények uralkodtak, jó volt látni a tempónkat.”

„Ugyanakkor fontos, hogy ne szálljunk el magunktól amiatt, hogy egy nagy lehetőséget elszalasztottunk. Realistán tudjuk, normál körülmények között mire képes az autó és nem ez a harmadik, vagy negyedik leggyorsabb autó a mezőnyben.”

 

„Szimplán csak van két nagyszerű versenyőnk és egy csapatunk, akik nagyon jó munkát végeznek a versenyeken, emellett egy olyan autónk, ami jó előrelépés a tavalyihoz képest és a harcban tart minket idén is.”

Seidl elsősorban azzal volt elégedett, ahogy a gyenge időmérő után magára találtak: „Összességében szépen megmentettük a dolgot, remek eredmény, ami talán a legrosszabb szombatunk után jött, amit mindannyian láttunk.”

„Bíztató látni, hogyan kezelte a csapat a helyzetet tegnap este és ma reggel, fontos is volt, hogy az időmérő után kicsit megálljunk és megnézzük, mégis mit tudunk tenni. Azt kell, hogy mondjam, jó volt látni, hogy állnak a problémához, és végül is az ilyen napok benne vannak a sportban.”

„Ezeket a helyén kell kezelni, jó látni, hogy így tettünk, mert ez része a mi kis utazásunknak és remélhetőleg csak jobbak leszünk miatta. Fontos, hogy megint áttekintsük, mi történt, azt is figyelembe véve, hogy ez egy különleges pálya volt. Rá kell jönnünk, hogy szombatonként hogy tudunk többet kihozni az autóból, mert egyelőre ez a gyengénk.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Hamilton tanácsa fiatalkori önmagának
Következő cikk Az ex-versenyző tovább üti Albont: „A csapatnak gyorsabb versenyzőre van szüksége”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország