BRÉKING

Toro Rosso: Verstappen megint több volt, mint jó! Sainz már a Q2-ben kiesett

A brazil időmérő edzésen is ott tudott lenni a Q3-ban Max Verstappen, addig a spanyol csapattáras, Carlos Sainz Jr. a egy etappal korábban kiesett.

A Toro Rosso holland újonca ismét bizonyította azt, hogy nagy tehetség, de még mindig meglepő az, hogy rendszeresen ott tud lenni a Q3-ban. Így volt ez Interlagosban is.

Max Verstappen

„Az idei évet illetően nehéz volt célokat kitűzni magam elé, mivel nem tudtam, hogy mennyire leszünk versenyképesek. Az autónk nagyon jó, és szerencsére én is sokat tanultam, így egy ideje már az alapvető céljaim között szerepel az, hogy a Q3-ban szerepeljek, ami egy remek és fontos dolog.”

„Örülök, hogy itt Brazíliában is sikerült mindezt megvalósítanom, pláne a tegnapi problémák után. Az autó korábban nem érezte túlzottan jól magát a pályán, de ma alapvetően rendben volt és sikerült kihasználnom a lehetőségeimet.”

„A Lotus a fő riválisunk jelenleg, így boldog vagyok, hogy mögöttem vannak. Holnap egy kicsivel versenyképesebb autót várok, és jó csatákat.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Kiminek ez ma sem jött össze, de Bottas büntetésével szerencséje van! fotó: dppi Kimi Räikkönen - Hungarian Club Scuderia Ferrari - Hungarian Club

Szerző: www.f1-live.hu, 2015. november 14.

Carlos Sainz Jr.

„Közel voltunk, de az egész hétvégénk nagyon nehéz. Komolyan hiányzik a tapadásunk, és az abroncsok két kanyar után túlmelegednek. Ezzel a problémával eddig nem tudtunk megküzdeni.”

„Ráadásul az egész időmérő alatt nem láttam az adataimat, szóval fogalmam sem volt, hogy a helyzet javult-e vagy sem egyik pontról a másikra. Összességében túl sok problémával kellett megküzdenem, ami elég bonyolulttá tette az életem. Ez nem kifogás, de most minden összejött.”

„Hátul elvileg kevesebb tapadást vesztettünk, de nem igazán értünk semmit sem, ugyanis ez pont fordítva szokott lenni. Azonban még semmi sincs elveszve, és az új abroncsokkal holnap akár még jó versenyünk is lehet.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Raikkönen kikapott Vetteltől, de elégedett
Következő cikk Grosjean a párizsi merénylet áldozatainak egy Forma-1-es futamgyőzelmet ajánlana!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország