Giorgio Piola F1-es technikai elemzései
Topik

Giorgio Piola F1-es technikai elemzései

"Gereblyézik" a Toro Rosso az autó alsó légterelőjével Ausztráliában

megosztás
hozzászólás
Giorgio Piola
Szerző: Giorgio Piola
Fordította:: Varga Ákos
2018. márc. 23. 11:52

Az STR13-ason több olyan alkatrész van, amely leginkább a Mercedes 2018-as autóját idézi, többek között az első felfüggesztés kialakítása. Ehhez kapcsolódik a bargeboard.

Toro Rosso sokak számára váratlanul jól teljesített a téli tesztek során, a Red Bull fiókcsapata most érthető módon azt szeretné, ha versenykörülmények között sem égnének le az immár Honda-erőforrással szerelt ST13-assal. Az autón több olyan aeroelem is van, amelyet látva a Mercedes megvalósítása sejlik fel előttünk.

A Mercedes megoldására hajaz szinte egy az egyben a Toro Rosso első felfüggesztésének felső háromszöge, illetve az a rész, ahol a kasztnihoz kapcsolódik, valamint az alsó is hasonlít - igaz, a tavalyira, ezt a Mercedes súlytakarékossági szempontokból idén már nem használja.

Az orr alatt található alsó légterelő (az angol szakzsargonban turning vanes) formája kifejezetten hagyományos, nem úgy annak az alja: nevezhetjük gereblyének, mint a címben, de ha valaki úgy akarja látni, olyan is lehet, min egy lábaival kifelé forduló ezerlábú, köszönhetően a rengeteg kis apró fognak az elemen. Ezzel kapcsolatban könnyen elképzelhető, hogy sok-sok fejlesztést látunk majd 2018 folyamán.

Következő Forma-1 cikk
Az F1-es szabályok miatt nem lehet javítani a halós felvételeken

Előző cikk

Az F1-es szabályok miatt nem lehet javítani a halós felvételeken

Következő cikk

Hamilton: "Izgalmas", hogy a riválisok utolérik a Mercedest

Hamilton: "Izgalmas", hogy a riválisok utolérik a Mercedest

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Esemény Ausztrál Nagydíj
Alesemény Csütörtök
Helyszín Melbourne Grand Prix Circuit
Versenyzők Brendon Hartley , Pierre Gasly
Csapatok Toro Rosso
Szerző Giorgio Piola
Cikk típusa Elemzés