Toro Rosso: Fiatal bikák a lámpafényben

Toro Rosso: Fiatal bikák a lámpafényben

Carlos Sainz és Max Verstappen örülnek a Forma-1-es éjszakai versenynek Bahreinben, de ez egyikük számára sem lesz teljesen új élmény.

A 2015-ös Forma-1-es szezon negyedik nagydíján a Toro Rosso két újonca, Carlos Sainz és Max Verstappen premierre számít, hiszen eddigi rövid karrierjük alatt mindketten először versenyeznek majd lámpafénynél Bahreinben. Bár ez az élmény egyik fiatalnak sem lesz teljesen új. „Forma-1-es autóval éjszaka versenyezni érdekes kihívásnak tűnik. Igazából a GP3-as Abu Dhabi versenyen vezettem már egyszer éjszaka.” – mondta Sainz.

Verstappennek szintén van már tapasztalata éjszakai versennyel. „Már gokarttal is versenyeztem éjszaka. A lámpafényes versenyben az a szép, hogy hidegebb és így gyorsabb is. Ez mindig jó.” – véli a holland.

Csapattársával ellentétben Sainz első alkalommal utazik Bahreinbe, így azt nem tudja, hogy mit várhat az országtól. Verstappen már járt a sakhíri pályán, ami Manama város mellett fekszik. „Már voltam a gokart pályán, ami közvetlenül a Forma-1-es pálya mellett fekszik. A pályán viszont csak kerékpárral hajtottam még körbe.” – nyilatkozta a holland.

Az erős maláj teljesítmény után Bahreinben ismét pontokért mennek majd a Toro Rosso pilótái, ezzel is feledve a problémás kínai versenyt.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Max Verstappen
Cikk típusa BRÉKING