BRÉKING

Toro Rosso: Egész jó napunk volt, holnapig még fejlődhetünk is

A Toro Rosso újoncai felemás napot zártak, ugyanis mindketten úgy érzik van még gyenge pontjuk. Holnapig viszont ezeket könnyen megoldhatják, és akkor még gyorsabbak lehetnek a pályán.

Max Verstappen

„Jó kezdés volt a hétvégéhez, hiszen a reggeli első szabadedzést arra használtam, hogy megtanuljam a pályát, és ez könnyen ment – ez az első alkalom, hogy ezen a pályán versenyzek. Nem könnyű az abroncsokra figyelni, mert nagy a páratartalom, de egy tiszta reggelünk volt a pályán. A délutáni második szabadzésen néhány változtatást hajtottunk végre, és boldog voltam az autó egyensúlyával. Még van hova fejlődnünk, de a nap összességében egész jól ment.”

Carlos Sainz

„Szerintem ez egy pozitív első szabadedzés volt ma reggel. Az autónak jó volt az egyensúlya, és gyors volt az egyenesekben. A délutáni edzésen kicsit több problémánk volt, főleg a forgalommal, és amikor a lágyabb keveréken mentem ki nem tudtam összerakni egy jó kört, mert nem volt elég helyem hozzá. De láthatjuk a másik autó alapján, hogy ha szabadon mehetünk, akkor jó köridőt futhatunk, szóval nyugodt és pozitív vagyok. Jól állunk.”

Phil Charles (versenymérnök)

„Egy kicsit kaotikus napunk volt. Nem tudtuk kihozni a legjobbat az autóból, a pilótákból, a körülményekből, és nem is reagáltunk jól a történtekre… Szóval van egy kis munkánk ma estére, de pozitív, hogy holnap jobbak lehetünk. Ami pedig a két versenyzőt illeti, változó szerencsével mentek a két szabadedzésen. Ha a második szabadedzést jobban megnézzük, Carlos forgalomba keveredett az első körén a lágy gumikon, így nem tudta hozni, ami tudjuk, hogy benne van; Maxnak sikerült összerakni a körét, de hosszútávon nem volt olyan jó, így még itt is van bennünk lehetőség, amit kiaknázhatunk. Tehát holnapig még fejlődhetünk, ami azt jelenti, hogy jobbak lehetünk. Nyilvánvaló, hogy az időjárás a hétvége további részében változó lesz. Sok érdekes előrejelzést láttunk, szóval trükkös lesz, hogyan birkózunk majd meg vele. Most az a lényeg, hogy minden házi feladatot elvégezzünk, hogy szárazon jól menjünk, de persze közben azt is szem előtt tartjuk, hogy mit csinálunk, ha esős körülmények között versenyzünk.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Végre magabiztos a Ferrari: Meglehetősen jónak tűnik a tempónk!
Következő cikk Ecclestone: Ugyanannyi pontot az időmérőre és a futamra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország