BRÉKING

Toro Rosso: A hülye emberek végre szépen elhallgattak Verstappen teljesítménye láttán

A Scuderia Toro Rosso is csak nevet azokon, akik a nap 24 órájában kritizálták a 17 éves holland újoncot.

Max Verstappen még csak be sem mutatkozott a Forma-1-ben, már sokan leírták őt és túl fiatalnak tartották. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) például pánikszerűen módosított a szabályokon és 2016-tól csak 18 év felett mutatkozhatnak be a versenyzők a királykategóriában, valamint egy pontrendszernek is meg kell felelniük.

Verstappen már a téli teszteken bizonyította, hogy nagyon egyben van, és fejben messze megelőzi a hasonló korú társait. Max az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon könnyedén pontot szerezhetett volna, de a technika megakadályozta ebben. Malajziában azonban minden sikerült, és ezzel ő lett minden idők legfiatalabb F1-es pontszerzője.

„Októberben és novemberben, amikor mindenki csak őt kritizálta, azt mondtam, hogy a versenypályán fog válaszolni, mert a hülye emberek csak ebből értenek.” – fogalmazott kissé erősen Franz Tost csapatfőnök a brit Autosport hasábjain.

Tost boldog, hogy ezek a kritikák elhallgattak, miután Verstappen remekül teljesít. Sőt, Carlos Sainz is!

„A versenyzők ragyogóan végezték a munkájukat, és mindezt nehéz körülmények között. Pontosan azt csinálták, amit kértünk tőlük, és a versenyen is olyanok a visszajelzések a gumikról, amit elvárunk.”

„Sok tekintetben azt mondhatom, hogy nem érzem őket újoncnak. Semmilyen drámáról nem számolhatunk be őket illetően, egyszerűen jól végzik a munkájukat. Összességében elégedettebb már nem is lehetnék velük. Mindketten fantasztikus munkát végeznek.”

„Nyitottak, és késő estig akarnak tanulni. Tudni akarják, hogy mi folyik itt, és részt vesznek az autó fejlesztésében. Nagyon magasan képzett versenyzők.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Ez nem kicsit feeling! Beépített rizsfőzőt kapott az Audi A8 Japánban! auto-live.hu

Posted by www.f1-live.hu on 2015. április 1.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Csak egy motorvezérlője volt a Manornak, vagy kímélni akarták az erőforrást?! Esetleg mindkettő
Következő cikk A Renault megkérte a Red Bullt, hogy egyes területeken hagyják őket nyugodtan dolgozni

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország