Todt válaszolt Sulayem kritikájára: Nem lepődtem meg, ismerem a személyiségét

Ben Sulayem erős kritikái után végre megszólalt az FIA korábbi elnöke, Jean Todt is, aki szerint a későbbi utódja torzítja a valóságot, majd azt is megjegyezte, hogy ez egy jellemből fakadó probléma.

(L to R): Mohammed Bin Sulayem (UAE) with Jean Todt (FRA) FIA President.
Formula One World Championship, Rd 17, Abu Dhabi Grand Prix, Qualifying Day, Yas Marina Circuit, Abu Dhabi, UAE, Saturday 31 October 2009.

Mint ismert, az FIA jelenlegi elnöke, Mohammed Ben Sulayem, aki 2021 végén vette át Jean Todt helyét, többször is azt sugallta, hogy az FIA-nál jelentős költségvetésében hiányt örökölt meg, ami megnehezítette a dolgát a munkája kezdetén.

„Volt egy pénzügyi probléma, amiről nem tudtunk. Már a világjárvány előtt is volt hiányunk, de örülök, hogy ezt sikerült eltüntetnünk” – jelentette ki a jelenlegi elnök nem titkoltan Jean Todtnak címezve a szavait.

Habár konkrét számokról nem esett szó, Ben Sulayem azt sugallta, hogy több mint 20 millió dollár körüli összeg lehetett a hiány, amivel meg kellett megküzdeniük. Később aztán további részleteket árult el, így azt is, hogy az elnöki munkájának első napjait egy váratlan bírósági ügy árnyékolta be, amely egy, a Halóval kapcsolatos szabadalmi vitát érintett.

Jean Todt eddig nem véleményezte az utódja kritikáit, ám most a L'Equipe-ben megjelent hosszú interjúban reagált az vádakra, amelyeket elutasított, majd tett néhány epés megjegyzést az FIA jelenlegi elnökéről.

A francia kijelentette, hogy az FIA 2021-es deficitje a Covid-válság következménye volt, amikor is nagyon keményen kellett dolgoznia, hogy mind az irányító testület, mind az F1 túlélje az időszakot.

„Amikor távoztam, több mint 250 millió eurónyi tartalék lehetett” – jelentette ki Todt a L'Equipe-nek arra a kérdésre, hogy meglepte-e Ben Sulayem megjegyzése. „Amikor 2009-ben megérkeztem, alig 40 millió [euró] volt [a kasszában], pedig az FIA néhány évvel korábban éppen csak átengedte az F1 kereskedelmi jogait száz évre.”

„Nem nevezném ezt hiánynak. Amikor eljöttem, a költségvetés majdnem háromszorosára nőtt, sok új versennyel és bevételi forrással, mint például a Formula E, a World Endurance Championship vagy a Rally Raid bajnokság.”

„Igaz, hogy egy vitát befejezetlenül hagytunk, amikor távoztam, a Halóval kapcsolatban. De azt nem söpörtük a szőnyeg alá” – folytatta a Ferrari korábbi csapatvezetője, aki szerint Sulayem nem igazán egyenes ember.

A két szakember nem ápol jó viszonyt egymással, és Todt szerint a kritikák mögött sokkal inkább az ellenszenv lapul meg, semmint a valós gazdasági probléma.

„De nem lepődtem meg, tudtam, hogy ki az utódom. Ismerem a személyiségét” – jegyezte meg epésen Todt. Arra a kérdésre, hogy bosszantotta-e, hogy Ben Sulayem a menedzsmentje ellen szólalt fel, Todt azt mondta: „Nem, ez nem érdekel engem.”

„Az én elnökségem alatt tárgyalták újra az FIA és az F1 közötti százéves megállapodást és Concorde-megállapodást, mielőtt a Liberty Media lett a FOM (Formula One Management) tulajdonosa. Anélkül, hogy részletekbe bocsátkoznék, elmondhatom, hogy a szövetség által kapott bevételek nagyon egyértelműen nőttek a korábbiakhoz képest.”

Eközben a hu.motorsport.com csapata megnevezte azt a pilótát, aki a pilóták rangsorában a 19. helyen végzett, az erről készült írásunkat pedig itt olvashatjátok…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Íme a 2023-as Ferrari legnagyobb hibái a csapat technikai igazgatója szerint
Következő cikk Sainz nagyon szeretné a madridi nagydíjat, a váltott futamrendezést sem zárja ki

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország