Todt személyesen fogadta el a titkos Ferrari megegyezést

Ha a koronavírus nem nehezítené eléggé az F1 vezetőinek az életét, az is kiderült, hogy Jean Todt, az FIA elnöke személyesen fogadta el azt a megegyezést, amely azt eredményezte, hogy a Ferrari 2019-es motorjával kapcsolatos vizsgálat részletei titkosak maradnak.

Chase Carey, Chairman, Formula 1, and Jean Todt, President, FIA

motosport.com

A barcelonai előszezoni teszt vége előtt 10 perccel posztolta ki az FIA, hogy lezárta a Ferrari 2019-es motorjának vizsgálatát, amely a nyári szünet után ideiglenesen ismét az élre röpítette a maranellóiakat.

Ahelyett, hogy tisztázták volna a motor szabályosságát, az FIA kötött egy megállapodást kötött a Ferrarival, „amelynek részletei a felek között maradnak.” A bejelentés után az a 7 csapat, amelynek nem a Ferrari szállítja a motort közös nyilatkozatot adtak ki, melyben átláthatóságot követeltek, és gyenge vezetéssel vádolták meg az FIA-t.

Erre válaszul az FIA újabb közleményt adott ki, melyben elismerték, hogy túl bonyolult volt a probléma, egy átfogó vizsgálathoz is. A Motorsport Világtanács gratulált az FIA-nak, a helyzet kezeléséért.

A 7 csapat, akik tisztázást követelnek az FIA-tól s a FOM-tól, 21 kérdést tettek közzé, amelyre kedd éjfélig várták a válaszaikat. Olyan kérdéseket tettek fel, mint például:

Miért titkos a megállapodás?

Értelmezásünk szerint a Ferrari bizonyítottan átlépett bizonyos technikai szabályokat. Melyik szabályokat, és hogyan?

A szabályszegést miért nem hozták nyilvánosságra?

Mivel az FIA nem átláthatóan kezelte ezt a technikai szabálysértést, miért kéne a csapatoknak továbbra is bízniuk az FIA kormányzóképességében 2021-től, és megkötni az új Concorde Megállapodást, amelyet éppen most tárgyalnak az FIA-val?

A Daily Mail értesülései szerint Jean Todt írásban válaszolt az üggyel kapcsolatos kérdésekre.

„Három lehetőség volt elérhető” –ismerte el az FIA elnöke. „Lezárjuk az ügyet, a Nemzetközi Bíróság elé visszük, vagy megállapodást kötünk.” Todt az utóbbit választotta, melyet az FIA bírósági és fegyelmezési szabályzata tett lehetővé.

Még több F1 hír:

„Az elnök tanácskozott más magas rangú FIA vezetőkkel is, valamint a Forma-1 Vezérigazgatójával, akivel megtárgyalta, hogyan kezelje a legjobban a helyzetet.”

„Az elnök tanácsokat kért az FIA technikai, jogi, és pénzügyi részlegeitől, valamint egy külső szakértőtől is.”

Chase Carey, aki először szólalt meg az üggyel kapcsolatban, azt írta, hogy ő és a Libertys kollégái „nem vettek részt” a vizsgálatban, annak eredményeiben, vagy a megállapodásban.

A Liberty egyik szóvivője nem kívánta kommentálni Carey levelének a tartalmát, amely tartalmában az FIA problémamegoldását támogatta.

Todt elismerte, hogy az FIA „nem volt teljesen biztos” abban, hogy a Ferrari motorja „az év egészét tekintve legális volt”, valamint azt, hogy a szabálytalanság „összetettsége” miatt nem tudták bizonyítani annak maradéktalan meglétét.

Todt azt is írta, hogy az FIA nem hozhat több részletet nyilvánosságra a Ferrari engedélye nélkül.


A stáb ismét odatette magát, és egy nagyon látványos videós anyaggal állt elő a 2020-as F1-es szezon előtt. Minden benne van, amire csak szükség lehet egy izgalmas trailerhez.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Akár nagyon is sok múlhat a Williams 2020-as F1-es szezonján
Következő cikk Petíció indult az Ausztrál Nagydíj törléséért – már 9 ezren írták alá!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország