Todt örülne, ha a nagy csata közepette kevesebb botrány és ellentmondás lenne az F1-ben

Jean Todt a szezon végén 12 év után elköszön az FIA elnöki pozíciójától. Nemrég egy hosszabb interjú keretében több témát is érintett, és ilyen volt a Mercedes és a Red Bull között idén zajló bajnoki párharc is.

Bernd Maylander, Safety Car Driver, with Jean Todt, President, FIA

Bernd Maylander, Safety Car Driver, with Jean Todt, President, FIA

Mark Sutton / Motorsport Images

A Ferrari egykori csapatfőnöke örül annak, hogy ismét szoros küzdelmet láthatunk a bajnokságban, viszont érthető módon teljesen semleges félként figyeli az eseményeket, de arra azért kitért, hogy érzése szerint túlságosan sok mostanában a vita és az ellentmondás a szériában.

„Az én helyzetemben teljesen semlegesnek kell lennem. Azt viszont meg kell mondanom, hogy oda kell figyelni, mert a nagyobb versengés több ellentmondást is szül. Ilyen világban élünk. Én örülnék, ha kevesebb lenne ezekből, de ez már csak ilyen ebben a sportágban.”

Még több F1 hír:

„Igyekszem kikerülni ezeket a helyzeteket és összehozni az embereket, ez pedig véletlenül sikerült is. Ezt már említettem korábban is, de a koronavírusnak is voltak pozitív hozadékai, mert így mindenki ugyanabba az irányba húzott. Annyi feszültség van, a versengés pedig igazán komoly, de ez is csak része a játéknak.”

„Botrány alakult ki a szárnyak hajlékonyságáról, a guminyomásról, mindenről. Sorolhatnám még tovább is. Én azt szeretném, ha a kormányzás jól menne minden téren, de ez nem könnyű dolog. A szabályok sokszor csak értelmezésen múlnak, így nehéz eldönteni, hogy hol a határ aközött, amit lehet és amit nem” – vélekedett az idei helyzetről Todt.

„Ezért is van egy bizottság, amely ezeket a technikai ügyeket felügyeli, mivel nem akarom, hogy egyetlen ember döntse el, hogy mi megengedett és mi nem. Az nem lenne jó senkinek sem. A lényeg, hogy szorosan odafigyeljünk mindenre, és szigorúan be kell tartatni a szabályokat.”

Nem mindenkinél vette ki olyan jól magát Bottas ingerült rádiózása

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Horner nem érti, Wolff honnan vette, hogy erősödött a Honda
Következő cikk Szakíthat a Ferrari a legendás főszponzorával?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország