BRÉKING

Todt: Nincs komoly érdeklődő, aki új csapatként beléphetne az F1-be

Bár többen érdeklődnek a Forma-1-es csapatindítás iránt, az FIA elnöke, Jean Todt elmondta, egyik jelentkező ajánlatát sem ítélte elég komolynak.

Start action

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Zoran Stefanovic, CEO dello StefanF1 Team nel paddock del GP d’Austria
Nico Hulkenberg, Renault Sport F1 Team RS17 at the start of the race
The start of the race
The car of Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W08
Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W08
Lance Stroll, Williams FW40

Az év korábbi szakaszában Zoran Stefanovic elmondta, tervei szerint 2019-ben csapatot indítana a Forma-1-ben. Korábban ezt már megpróbálta, a Stefan GP néhány évvel ezelőtt azonban hamvába holt kísérlet volt. Stefanovic mellett kínai csapatindítási kísérletet is pletykáltak, azonban Todt elmondta, hogy bár beszélt mindegyik érdeklődővel, egyik ajánlat sincs olyan szinten.

Autós újságírót keresünk a Motor1 hazai csapatába, dolgozz velünk!

"Egyiket sem hívnám túl komoly ajánlatnak." - fogalmazott teljesen őszintén az FIA elnöke. "Ha olyan ajánlat érkezik, mint legutóbb a Haasé, kiírjuk a tendert, és szívesen látjuk ezt a csapatot a Forma-1-ben.

Korábban a Forma-1 maximális rajtrács-kapacitása 26 autó volt, azonban immár több, mint 20 éve, hogy nem volt ilyen nagy mezőny a száguldó cirkuszban. Todt szerint a jelenlegi megállapodás maximum 24 autót jelenthetne, azonban nem zárkózna el egy esetleges 13. csapat érkezésétől sem. Persze előbb jöjjön a 11. és a 12. csapat...

"Jelenleg 10 csapatunk van a Forma-1-ben. A maximum jelenleg 12 lehetne, szóval én várom a komoly ajánlatokat. Dolgozunk azon, hogy még jobb lehessen a bajnokság, de a jelenlegi megállapodás maximum 12 csapatról szól."

Ez tehát a jelenlegi helyzet, így hogy ha esetleg fel is bukkan a közeljövőben valamilyen komoly érdeklődő, az legfeljebb most már csak 2019-ben teljesíthető első versenyét.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Technikai elemzés: Így küzdöttek meg a topcsapatok az egyedi monzai kihívásokkal
Következő cikk Nulláról kezd autót építeni az új csapatfőnökkel a Sauber

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország