Todt bízik a Ferrari képességeiben: helyes döntést hoztak Kimivel

Jean Todt szerint nem lesz gond a Fernando Alonso-Kimi Räikkönen párossal a Ferrarinál: az FIA elnöke bízik korábbi csapata képességeiben.

Todt 2008 óta nem vezeti a Ferrarit, és „átigazolt” az FIA élére, ahol idén is indulni fog az elnöki pozícióért. A francia természetesen figyelemmel követi a Scuderia életét – az ellenkezője elég nehéz lenne, figyelembe véve a munkakörét -, fia pedig Massa menedzsere, így a kapcsolat is adott volt.  Todt főnöksége alatt tartoltak Schumacherrel, és az istálló akkor egyértelműen a németre épített. Vajon a továbbiakban működni fog a „két dudás egy csárdában” felállás?

„A FIA elnökeként és a Scuderia Ferrari korábbi csapatfőnökeként ez a csapat nagyon is a szívemben van – együtt azokkal a fantasztikus pillanatokkal, melyeket átéltünk”- idézte Todt-ot a Speedweek. „A Ferrari egy intézmény a Forma-1-ben és nagyon erős. Abszolút biztos vagyok benne, hogy az elkövetkező években a legmagasabb szinten lesznek. A Ferrari mindig is tudta, hogyan kell meghozni a helyes döntést”- utalt a 2014-es felállásra.

Ami az idei évet illeti, kifejtette: „A bajnokság még teljesen nyitott, mivel van hét verseny. Sok minden történhet ezeken.”

Todt volt a jövőre életbe lépő szabályok egyik fő hajtómotorja, így nem meglepő, hogy szerinte a V6-os turbók „egy szép víziót jelentenek az autók jövőjére nézve. 30-35 százalékkal kevesebb üzemanyagra van szükségük, és az energiát is újrahasznosítják. Ez egy olyan választás, mely a helyes irányba megy.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING