Todt: "A normális futamok egyelőre nem térnek vissza"

Az FIA elnöke, Jean Todt arra figyelmeztet, hogy a Forma-1-re 2021-ben is nehéz idők várnak a koronavírus negatív hatásai miatt.

Jean Todt, President, FIA

Fotót készítette: FIA

Az idei Forma-1-es szezon jelentős csúszással vette kezdetét, miután a márciusra tervezett szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat néhány perccel az első szabadedzés előtt lefújták, miután a McLaren egyik csapattagjánál pozitív COVID-19 tesztet mutattak ki.

A szezon végül júliusban vette kezdetét, és egészen 17 versenyt tudtak lebonyolítani mindössze öt hónap alatt, jóllehet, a tengerentúli futamok látták kárát a járványhelyzetnek. Todt péntek este szólalt fel a Genfben megrendezett szezonzáró díjátadó ünnepségen, ahova a hétszeres világbajnok, Lewis Hamilton is becsatlakozott videóhíváson keresztül.

Még több F1 hír:

Todt üdvözölte a szezon alakulását és a kiváló teljesítményt, amit a Forma-1 véghez tudott vinni, azonban figyelmeztetett arra is, hogy a fennakadásoknak koránt sincs vége, hiszen már most lemondták a februárra tervezett Svéd Ralit.

„2020 egy remek szezon volt sok-sok kreativitással” – jelentette ki. „Ki sejtette volna egy évvel ezelőtt, amikor Párizsban találkoztunk, hogy három nagydíjunk is lesz Olaszországban, vagy hogy ugyanazon a versenypályán kétszer is versenyzünk Ausztriában és Silverstone-ban?

"De említhetném akár a teljesen új vonalvezetésű második bahreini futamot is, vagy a visszatérő Török Nagydíjat, ezek mind-mind nagyszerű eredmények. Ez tényleg a Forma-1 érdeme” - folytatta Todt az F1i.com közlése szerint.

Még több F1 hír:

„Ugyanakkor szeretnék köszönetet mondani Chase Careynek és a Forma-1 menedzsmentjének, akik az FIA mellett dolgoztak, hogy ilyen sikeresen alkalmazkodtak az új helyzethez, és ezzel csökkentették a COVID-19 lehetséges áldozatainak számát a motorsportokban.”

„Azonban sajnos a nehézségeknek még nincs vége. Ez nem olyan, mint a szezon, ami egyszer csak befejeződik és a következő évben tiszta lappal kezdhetünk. A lezárások még mindig tartanak, a vírus továbbra is velünk van.”

Még több F1 hír:

„Úgy gondolom, hogy a következő év első fele nem úgy fog alakulni, ahogy szeretnénk, egyelőre nem fogunk visszatérni az eredeti kerékvágásba. Haladás ugyan történt, számítunk rá, hogy a vakcinák beválnak, ez pedig remek hír a társadalomnak.”

„Ha vissza fogunk térni a normális kerékvágásba, akkor azt gondolom, hogy az egy másik világ lesz, mint amilyen a COVID-19 előtt volt. Biztos vagyok benne, hogy sok változtatást fognak még eszközölni a különböző versenynaptárokban, nemcsak az F1-nél, hanem a többi versenysportban is.”


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Ocon így javítana az abu-dhabi pályán
Következő cikk Räikkönen megmozdulását választották a szurkolók az idei legjobbnak (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország