BRÉKING

Több mint 93 millió forintba került Alonso bukása Ausztráliában

Vagy úgy is fogalmazhatnánk, hogy ez a több mint 93 millió forintos kár védte meg a kétszeres spanyol bajnokot a súlyos, vagy halálos sérülésektől.

Még mindig kirázza a hideg a rajongókat, amikor visszanézik Fernando Alonso bukását az évadnyitó Ausztrál Nagydíjról.

A csodával határos módon csak kisebb sérüléseket szenvedett 2005 és 2006 bajnoka, aki szintén hálát adott az égnek, valamint a biztonságtechnikai megoldásoknak. Egy biztos, az FIA és a McLaren nagyon jó munkát végzett ezen a területen, és ahogy a szövetség korábbi elnöke, Max Mosley is fogalmazott, 20 éve ezt a balesetet a spanyol pilóta nem élte volna túl.

A McLaren MP4-31 gyakorlatilag totálkárra tört és egy eleme sem maradt épp, leszámítva a pilótafülkét, ami megmentette az életét a versenyzőnek. A spanyol MARCA beszámolója szerint a kár körülbelül 300 ezer euróra tehető, kezdve a karbonból készült elemek, és a különböző elektromos berendezések megsemmisülésével. Ezek mind közvetlenül a kukában landoltak.

A másik csoda, hogy maga a szerkezet nem szenvedett súlyos károkat, így a felfüggesztést és a kasztnit meg lehet javítani. Ha ezek is javíthatatlanná váltak volna, akkor most egy lényegesen nagyobb összegről beszélhetnénk és talán Alonso sem ússza meg ennyivel.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

A monocoque olyan, mint egy atombunker - fotó:dppi Fernando Alonso - Hungarian Club

Közzétette: www.f1-live.hu – 2016. március 21.

A javítás azonban időigényes lesz, és a következő héten Bahreinben Alonso a második számú kasztnival fog versenyezni, de az év későbbi részében az Ausztráliában használt verziót is reaktiválhatják, ami jelenleg működésképtelen.

Miután a Forma-1-ben ezen a szinten már kevés dolgot lehet újrahasznosítani és felhasználni, a legtöbb alkatrész valóban a szemétben végezte. Ez azonban egy olyan nagy csapatnak, mint a McLaren és egy olyan nagy gyártónak, mint a Honda, nem jelenthet túl nagy gondot.

Plusz arról se feledkezzünk be, hogy ezek az autók is be vannak biztosítva, így a McLarennek és a Hondának nem kell teljesen állnia a javítási költségeket. A legnagyobb költséget a tervezés és a tesztelés jelenti az autót illetően.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Räikkönen szerint a versenytempó mutatja meg a Ferrariban rejlő igazi potenciált!
Következő cikk A Red Bull két tizedre a Ferraritól, és az olaszok csak Ricciardot akarják Kimi helyére!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország