BRÉKING

Több mint 650 kilométert tesztelt a 18 esztendős francia bajnok a Lotus F1-es gépével

A Lotus F1 Team szerint Esteban Ocon kivételes munkát végzett a 2012-es versenygép volánja mögött, miközben több mint 650 kilométert tett meg élete első F1-es tesztjén.

Az újdonsült F3-as bajnok október 22-én és 23-án lendülhetett akcióba a Lotus E20-as versenygépével, amivel a csapat 2012-ben versenyzett a Forma-1-ben. A teszthelyszín a valenciai Ricardo Tormo versenypálya volt.

A Lotus F1 Team Junior programjának részeként Ocon ezzel élete első F1-es tesztjén vehetett részt. A hivatalos tájékoztatás szerint a csapatot lenyűgözte Ocon tempója, szakértelme és visszajelzései.

Alan Permane, a Lotus vezető mérnöke úgy fogalmazott, hogy a francia pilóta kivételesen jól vezetett ezen a két tesztnapon, miközben minden feladatot elvégzett, amit kértek tőle. Még a Lotust is meglepte az, hogy a pilóta milyen gyorsan alkalmazkodni tudott a V8-as erőforrással felszerelt autóhoz, amit a 2012-es szezonban Kimi Räikkönen és Romain Grosjean vezethetett.

„A visszajelzései és a szakmai alkalmassága nagyon ígéretes. Biztos vagyok benne, hogy sokat nem kell majd várnunk arra, hogy újra egy F1-es autóban lássuk őt.” – fogalmazott Permane.

Ocon csak kereste a szavakat a két tesztnapja után, ami egy életre szóló élmény volt számára.

„Leegyszerűsítvén, mindent csak gyorsabbnak éreztem a pályán, mint amihez eddig hozzászokhattam. Nagyon jó volt vezetni az autót, ami könnyen kezelhető és nagyon stabil. Rendkívül élvezetes volt számomra, hogy egy ilyen nagyszerű autót vezethettem.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Amikor első alkalommal kihajtottam a garázsból, elsősorban a munka és az járt a fejemben, hogy mit kell tennem. Nem gondoltam olyan dolgokra, hogy minthogy egy F1-es autót vezetek. Arra koncentráltam, amit a mérnökök közöltek velem. Itt minden nagyon más, még bonyolultabb az eljárásokat tekintve. A csapat mindent elmagyarázott nekem, és remekül éreztem magam. Nagyon kényelmes volt a helyzetem a két nap alatt. Egészen tökéletesen alakultak a dolgaink és most már azt mondhatom, hogy hozzászoktam a dolgokhoz.”

„Sokat tanultam az elmúlt pár napban és remélem, hogy hamarosan újra lehetőséget kapok a vezetésre a csapattal.”

#t=294

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Button: Nem tudom, az emberek miért gondolják azt, hogy nem kapom meg a McLaren ülését jövőre
Következő cikk Ecclestone: Nem lesz F1-es futam Madridban és, ha több mint 20 versenyt akarok egy szezonban, akkor az lesz!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország